Ira Loscoval dolgozott együtt együtt Tandi Flora

Nemrég rukkolt elő legújabb, What If című számával Tandi Flora. Az előadó ezúttal a máltai sztárral, Ira Loscoval dolgozott együtt. A szerelmi háromszög témáját érintő nótához klip is készült, amelyet Máltán forgattak.



nikiahatos: Hogyan jött a lehetőség, hogy Ira-val dolgozhass együtt? Milyen volt vele a közös munka?
Tandi Flora: Amikor a dal demóján dolgoztunk, már tudtuk, hogy angol nyelvű anyagot szeretnénk. Ez a döntés pedig lehetőséget biztosított arra, hogy külföldi előadóval működjünk együtt. Ekkor jutott eszembe Ira Losco, akit a 2016-os Eurovízión láttam a tévében, és nagyon megmaradt bennem a produkciója. Felvetettem a szerzőknek, mit szólnának hozzá, hiszen úgyis egy dögös pop hangra volt szükségünk. Mikor felkerestem a menedzsmentjét, nyitottak voltak a közreműködésre, és a dal meghallgatása után egyértelmű volt, hogy elkészítjük együtt a What If duettet. A Málta-Magyarország távolság miatt külön-külön vettük fel a hangsávjainkat, de természetesen folyamatosan kapcsolatban voltunk, majd ki is utaztam Máltára, hogy személyesen találkozzunk, és megegyeztünk abban, hogy videoklipet is forgatunk hozzá, ott a szigeten.

nikiahatos: Kiknek ajánlanád ezt a dalt?
Flora: A dal egy csúnya lebukásról szól. Egy szerelmi háromszög hűtlen férfi tagja egy véletlen folytán lebukik a két nő előtt, akiket egyszerre szédít. Majd egyszer csak a férfi teste a tengerben lebeg, melyet a két nő a partról végignéz. A klip nem ad választ arra, hogy a nők követték-e el, és bűntényről van szó, vagy a férfi önmagát vetette a vízbe. Nyilván ez egy túlzó, és hatásvadász fogás a részünkről, de a konklúzió nem más, mint hogy mindenki elnyeri méltó büntetését. Úgyhogy a dal mindenkinek szól, aki több vasat tart a tűzben, vagy egyáltalán kacérkodik egy ilyen kapcsolati felállás gondolatával.

nikiahatos: Milyen témákat érintesz a második nagylemezeden?
Flora: A What If a második nagylemezemen jelent meg tavaly nyáron, amely a Flow címet viseli. Érdekessége, hogy a lemez dalait zenei motívumok kötik össze, így a dalok között nincsen szünet, egy egész zenei áramlat részese, aki meghallgatja. Nemzetközi zenei anyag lett, találhatóak rajta dalok magyarul, franciául, angolul, olaszul. Szóló dalok, és duettek követik egymást olyan kiemelkedő előadókkal, mint Ira Losco, a mentorom, Miklósa Erika, de Puskás Peti is énekel a lemezen, ráadásul olasz nyelven! Szeretem ezt a korongot, de fejben már a harmadik albumon jár az eszem. Hasonlóan koncepciózus, és nemzetközi lesz, aminek megjelenését 2020-ra tervezem.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Amíg Essemm alkot, addig Minden rendben. Itt a klip!

Ajándék a szülinapostól. Zsolt Ronai feat. Andy Barren - 9 weeks.

Itt a klip - yesyes x Szabó Ádám: Gyengéden