Ugrás a fő tartalomra

Ismert zenészek gitárjait állítják ki a Budapest Music Expón

Minden idők legnagyobb magyarországi gitárkiállításának ad helyet a pénteken kezdődő Budapest Music Expo, ráadásul mindegyik húros hangszer egy-egy ismert magyar zenész tulajdona. A gitárokhoz tartozik egy érdekes leírás is arról, hogy honnan szerezték, mikor és hol játszottak vele a muzsikusok. A Budapest Music Expo építése szerda hajnalban kezdődik, a pénteken nyíló rendezvény 18.000 négyzetméterén 82 kiállító települ ki.

A Magyar Gitárosok Falán 63 hangszert állítanak ki, melyek mindegyike ismert muzsikusok tulajdona. Minden gitárhoz kerül egy leírás, hogy kié, honnan származik, mikor volt használva. A történetekből sok érdekesség kiderül. Karácsony János például 44 éve vásárolta a gitárját, és az összes LGT-lemezen hallható. Barbaro Attila 40. születésnapjára kapta kedvenc hangszerét, ami a sok koncertezés miatt már tele van sérüléssel. A fején van egy fognyom is, ami úgy keletkezett, hogy az egyik Junkies bulin egy első sorban álló rajongó megharapta. Czutor Zoli egy egyedi gyártmányt penget, ami általa kiválasztott anyagokból és alkatrészekből készült évekig. A tárlaton látható még többek közt Bródy János, Szörényi Levente, Both Miklós, Füstös Bálint (Margaret Island), Sidi (Tankcsapda), Reich Tamás (Subscribe), Kiss Tibi (Quimby), Alapi István (Edda), Gyémánt Bálint, Pély Barna és Laár András legféltettebb kincse.
A Budapest Music Expo fő vonzereje továbbra is az, hogy több tízezer hangszert lehet szabadon kipróbálni. Idén számtalan hangszerbemutató és koncert várja az érdeklődőket, továbbá 93 teljesen ingyenes szakmai kurzus, valamint zeneiskolai bemutató óra látogatható. A Budapest Music Expo építése szerda hajnalban kezdődik. 18.000 négyzetméteren 82 kiállító települ ki. A rendezvény pénteken 10 órakor nyit, és vasárnap 17 óráig tart. Mint mindig, most is ingyenesen látogatható minden program.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos