Ugrás a fő tartalomra

Megérkezett a Twenty Øne Piløts lemez

A Grammy-díjas alternatív zenei páros október 5-én, vagyis holnap jelenteti meg a várva-várt ötödik lemezét. A fiúk nem aprózták el, rögtön 14 dallal ajándékozzák meg a rajongókat. TRENCH című albumukról már több számot is bemutattak.

A zenekar tagjai, Tyler és Josh három hónap alatt négy számot, a Jumpsuit, a Levitate, a Nico And The Niners és a My Blood című dalokat mutatták be, néhány hét alatt pedig közel százmillió megtekintést zsebeltek be a videómegosztón és a slágerlisták top helyit is hamar elfoglalták.

Az október 5-én megjelenő lemezről az alkotópáros az is elárulta, hogy egy különleges megjelenésen és hangulaton dolgozott, a Trenchen ezért sokkal több lírai részlet hallható majd.

Egy éve a fiúk teljesen felszívódtak, az új anyagra pedig, több mint három évet kellett várni, de megérte, hiszen nem csak egy igazi új TØP koronggal, hanem egy több mint 60 állomásból álló koncertsorozattal is megörvendeztetik a nagyérdeműt. Érik már az új Grammy-díj?

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Ismét svéd zeneszerzőkkel dolgozott együtt CocoTia

CocoTia legutóbb márciusban jött elő klippel, így a közönség már igazán ki volt éhezve az újdonságra. A Colours (ezt a címet kapta az előadó albuma is) most végre megérkezett. Interjú a mindig mosolygó, energiabomba énekesnővel.

nikiahatos: A Lélekvándor után ismét egy angol dallal rukkoltál elő. Ezúttal mi ihletett meg?  CocoTia: Az első dalom, a Speed of Light sikereinek köszönhetően, a dal svéd származású zeneszerzői ismét felkerestek, és lehetőséget kínáltak egy újabb szerzeményük feldolgozására. A legújabb dalomat a Colourst, így ezúttal is külföldön készítették, amit ennek köszönhetően már kész állapotban kaptam meg. Az egyetlen dolgom az volt, hogy a feléneklés során áttegyem a dalba mindazt, ami CocoTia, ami a stílusomat jellemzi. A dal a szerelem sokszínűségét dolgozza fel. A jó, a rossz, a nehézségek és az örömök sokszínű szerelmi kavalkádját. A Colourst mindenkinek ajánlom, aki szerelmes, szerelmes volt vagy szerelmes lesz, mindenféle megkülönböztetés nélkül.
nikiahatos:A klip…

Történelmi Animal Cannibals klip érkezett

10 év után újra egy dalban a hazai MC-szcéna java, hogy elkészítse a hatályos raphimuszt. A különleges dal hossza kereken 10 perc és összesen negyvenhárman csillogtatják meg benne a mikrofonjukat. A dal címe, vagyis a „Tarolnak az emszík” nem csak a benne szereplő előadókra és csapatokra utal, hanem a teljes magyar rap szcénára.
„Óriási meló egy ilyen nótát összehozni, ami a résztvevők pozitív hozzáállása nélkül elképzelhetetlen lett volna. Ellentétben a 20 évvel ezelőtti állapottal, ma már nincs szüksége minden rap előadónak a segítségre és az általunk nyújtott „reflektorfényre”.- hangsúlyozta Ricsipí.
Az Animal Cannibals idén csak olyanokkal rappelt, akikkel korábban még nem szerepelt együtt videóklipben. A meghívott pályatársakon kívül a kannibálok az újoncok előtt is kinyitották a kapukat, vagyis bárki, akár "nullkilométeres" előadó is jelentkezhetett a vendégszerepre. A szereplők többsége az ország vidéki településeiről érkezett, csupán néhány fővárosi előadónak ju…