Ugrás a fő tartalomra

Ez az a dal, amiért Radics Gigi 18 ezer kilométert utazott

Éld át újra Magyarország legnagyszabásúbb mesemusicaljét Radics Gigi és Varga Viktor vadonatúj zenéjével. A fülbemászó slágerhez egy olyan videóklipet készítettek az alkotók, amelyben a tavalyi előadás varázslatos pillanatait mutatják be. A csoda idén sem marad el, hiszen 12 játékra újra összeáll a szupercsapat.

Az összeszokott sztárpáros, Radics Gigi és Varga Viktor „Felhőkre színesen” című számával nyitja meg az idei Álomutazó-szezont, az élmény fokozásaként pedig december 7-én jelenik meg az Álomutazó CD/DVD csomag is. Gigi éppen Új-Zélandon volt, amikor megkapta a szöveget, és 18 ezer kilométert utazott, hogy felvegye a dalt.

Az albumon felcsendülő számokat ismét a Rakonczai Viktor - Orbán Tamás szerzőpáros jegyzi, akiknek „A játékkészítő’ platinalemezes zenéjét köszönhetjük. A korongon a slágervárományos „Felhőkre színesen” című felvételen kívül további 17 szerzemény hallható Stohl András, Szabó Győző, Radics Gigi, Hajdu Steve, Varga Viktor, Zséda, Schell Judit, Keresztes Ildikó, Falusi Mariann és Ábel Anita előadásában.

A tavalyi év legsikeresebb szuperprodukcióját mintegy 50 ezren látták, az érdeklődés pedig akkora volt, hogy idén 12 előadással készülnek a szervezők, melyekre hipergyorsasággal fogynak a jegyek. A musical egy olyan utópisztikus világba repíti a nézőket, ahol az emberek már nem alszanak, éppen ezért már nem is álmodnak, de a tízéves kisfiú, Tomi egy álombáránnyal karöltve harcba indul, hogy megmentse az álomvilágot.

Megjegyzések

Népszerűek

Ezzel a dallal szeretne erőt adni neked Schwartz Dávid

Új videót töltött fel a YouTube-ra Schwartz Dávid. A videó új, a dal viszont immáron 8 éves, üzenete ennek ellenére nagyon aktuális. Dávid nem csak előadója az Élj bárhol-nak, hiszen a szöveget ő jegyzi, a zenét pedig Szabó Péterrel közösen alkotta meg. 
"Bár ez a dal 2012-ben készült, most nagyon aktuálisnak érzem, mert az üzenete 8 év után vált nagyon fontossá. Ez a dal az akkori Eurovízióra készült, de azóta sem figyeltek fel rám a műsor készítői. Ez mára már egyáltalán nem számít, hiszen az értékek közvetítésénél semmi sem fontosabb. Hitet, erőt energiát szeretnék adni az embereknek." - mesélte az énekes.
Dávid! Szerencsére, akadnak, akik figyelnek rád!
Dávidot kíséri: SoundCircus Zenekar szerző: nikiahatos

Így lett Pofátlanul Boldog Singh Viki. / Beszélgettünk az új dalról és a klipről

Ki az a Singh Viki számomra? Egy IGAZI díva, aki stílusában tökéletesen ötvözi a cukiságot és a romantikát, emellett kifinomultságot és tisztaságot sugároz. Nem mellékesen az egyik legjobban éneklő női előadó hazánkban. Olyannyira, hogy a 2014-es Rising Star győztes címét neki adtam volna, de a két évvel későbbi Eurovízióra is őt küldtem volna ki a (Valla Attila szövegű) Katonákkal. Ennyit a múltról, jöjjön a jelen.

Viki ugyanis ma új dallal örvendeztette meg közönségét, amiben arról mesél, hogy miként lett ő Pofátlanul Boldog. Ebben az anyagban több stílus keveredik ízlésesen, egy falatnyi hiphop, egy falatnyi népdal, egy falatnyi minőségi pop. A modern hangzású dal érdekessége, hogy ez az első olyan munka, amelynek szövegét, zenéjét, hangszerelését, produceri munkáját Viki álmodta meg és készítette el. Hegedű fronton  a zseniális Farkas Izsák, masterként pedig a szintén fantasztikus Vígh Arnold tette hozzá a szükséges pluszt. Őszinte, hiteles, mesteri munkára számíthattok.
nikiahatos…

A saját magához vezető utat tárja fel Audiopoeta

Akárcsak jó néhány előadó, Audiopoeta is gondoskodik arról, hogy picit tartalmasabban telhessen el a karantén időszaka. Az időről-időre cinikus hangvétellel dolgozó, társadalmi problémákkal (is) foglalkozó előadó Hazaút című számához igen érdekes, okos, metaforikus klipet is készített. Erről a friss anyagról beszélgettünk egy picit.
nikiahatos: A videó rendezője is te voltál. A kötél vonulat és a klip végkifejlete nagyon tetszik, honnan jött az alapötlet? Mennyi időt vett igénybe a forgatás? audipoeta: A klipjeim kilencven százalékának én vagyok a rendezője, vágója és forgatókönyvírója. Ez azért van, mert a mondanivalóm részét képezi a szöveg tartalmán kívül a képi világ tartalma is. Mindig egyre többet és többet akarok mondani, adni, és ha úgy érzem, hogy ez a szövegből nem jött át eléggé, akkor a képi világgal próbálom meg kiegészíteni. Ez esetben a kötél az 'erő ami haza húz', a kötél a 'köldökzsinór', ami az eredeti értékeimhez köt. Ez a szám alapvetően metaforizál …