Ugrás a fő tartalomra

Puskás Peti és Curtis közös dallal és klippel rukkoltak elő

Megjelent a The Biebers zenekar legújabb klipje Minden este címmel, melyet Curtis-szel jegyeznek.

A dal stílusában és szövegében is a bulikat idézi elő, melyről így vallanak: „Hiszünk ebben a dalban, mert tényleg őszinte érzelmek és vélemények vezéreltek minket, minden The Biebers dalnak mély mondanivalója és jelentése van, de próbáljuk ezeket úgy megírni, hogy mindenki a saját életére kivetítve értelmezheti” – mondta Puskás Peti. A dal érdekessége továbbá, hogy a dalszövegírásban ByeAlex is részt vett, Curtis pedig a rap szöveg írója és előadója is egyben. „Curtis-szel nem most kezdődött a barátságunk, de az elmúlt időszak vele kapcsolatos történései és pletykái teljesen letaglóztak. Az alkohol és a drog a valóságtól való menekülés eszközei, amikor az ember nem akar szembenézni a problémákkal. Erre is utal a dal refrénje: Belerángat minden este…"

„Nem konkrétan Curtis dolgaival kapcsolatban kutatom a kérdést. Tény, hogy Ő ihletett, és úgy gondoltam, hogy ezeket az érzéseket ki kell írnom magamból, s ehhez a legjobb dolog, ami történhetett, hogy Ő is részese lett a dalnak, abszolút kiegészít bennünket.” – tette hozzá Peti. Ebben az új image klipben a csapat azokkal dolgozott együtt, akikhez az első videójuk készítése is fűződik, így megbízható stáb vette őket körül. A klip rendezője maga a frontember, Puskás Peti.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos