Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 6, 2018

Siklósi Örs: elégedettek vagyunk a döntőbe jutással

Elégedett a döntőbe jutással az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő AWS együttes, amelynek énekese, Siklósi Örs pénteken az MTI-nek kiemelte: bebizonyították, hogy a metál műfaja ebben a közegben is tud működni.
"Nagyon megtisztelő és óriási érzés, hogy más országokból sokan szavaztak ránk" - tette hozzá. A modern metált játszó zenekar csütörtökön este a második elődöntőből jutott be a lisszaboni Eurovíziós Dalfesztivál szombati fináléjába Viszlát nyár című számával. Az énekes kitért arra, hogy bár a Viszlát nyár című dal nagyon személyes, a szeretteink elvesztéséről szóló szövegét magyarul adják elő, de a tévénézők és a helyi közönség is tudhatja, miről szól, hiszen készítettek egy angol nyelvű verziót, hogy a dal mondanivalója mindenki számára érthető legyen. Az AWS csütörtök éjjel, az elődöntő után értesült arról, hogy az együttest meghívták az augusztusi németországi Wacken Open Airre, a világ egyik legnagyobb metálze…

Honeybeast a Budapest Parkban!

A Védtelen klubturnét követően május 18-án a Budapest Parkban adja idei első szabadtéri koncertjét a Honeybeast együttes.
Hazánk egyik legnépszerűbb pop-rock csapata az elmúlt években szinte ontotta magából a jobbnál-jobb slágereket („A legnagyobb hős”, „Bódottá”, „Hetes”, „Így játszom”, „Maradok”, „Védtelen”…). Május 18-i koncertjük gerincét is ezek a jól ismert dalok fogják képezni, melyeknek gyakorlatilag egy ország kívülről fújja a szövegét.
„A Budapest Parkkal a Védtelen klubturnénkat koronázzuk meg. A klubok bulihangulatát fogjuk hozni, annyi különbséggel, hogy ezúttal több ezren énekelik majd velünk a dalainkat, ami mindig hihetetlenül nagy élmény számunkra.” – jegyzi meg Bencsik-Kovács Zoltán, szerző-gitáros.
Hamarosan megjelenik az új – sorban az ötödik – Honeybeast lemez, de az új dalokból egyelőre csak ízelítőt kap a közönség. A június elejére tervezett albumról a csapat most két dallal lepi meg a rajongókat, a többi új szerzeményt fokozatosan szeretnék beemelni a re…

Czutor Zoli fityiszt mutat a mai fiataloknak új klipjében

Czutor Zoli mindig is a szókimondó stílusáról, társadalomkritikus véleményalkotásáról volt híres. A Belmondo frontembere ezúttal sem fogta vissza magát: bandája új klipjében alaposan beolvas a mai fiataloknak. A görbe tükörrel odadörgöli a Z generáció orra alá, hogy nem megélik, hanem kütyüikkel csak dokumentálják a fontos pillanatokat. Többek között erről is mesél a Sláger TV Híradó csütörtöki adásában, amelynek másik vendége az a Knapik Tomi lesz, akinek együttese, a Fiesta körül egy hamis pletyka keringett az elmúlt napokban – de végre tiszta vizet önt a pohárba.
Czutor Zoli, a Belmondo együttes frontembere vadonatúj klipjüket mutatja be a Sláger TV Híradójának csütörtök esti adásában. Mint azt megtudhatjuk tőle, a friss sláger üzenete igencsak aktuális: a közösségi média, és a fiatalok ehhez való viszonyát dolgozták fel. Zolit mindig is foglalkoztatta a társadalomkritika, és ez most egy olyan téma, amit szívesen mutatnak be, még akkor is, ha a kritikájukra a Z generáció szülöttei …

NAGY-SZÍN-PAD! 2018: Megvannak a döntősök

Ötödik alkalommal indult a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutatója, a Nagy-Szín-Pad! A korábbi nagyszínpados résztvevőkből álló crew pontszámai, és a közönségszavazatok összegzése után ANTONIA VAI, az APEY AND THE PEA és az NB folytathatja a versenyt. A szavazás a bejelentéssel egy időben újraindul, és egészen a pénteki döntő végéig tart, de most már kizárólag a közönség dönti el, hogy ki lesz a Nagy-Szín-Pad 2018-as győztese.
Nyolc kiváló tehetség indult az idei Nagy-Szín-Pad! versenyén: az Apey & the Pea, az NB, Antonia Vai, a Soulwave, a Belau, a ByeAlex és a Slepp, az Amigod és a JETLAG.

“A vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte a nyolc elődöntős koncertjét a helyszínen, a tv-ben és az online streamben egyaránt. A résztvevők idén is nagy figyelmet szenteltek ennek az eseménynek, és alaposan kidolgozott, igényes programokkal készültek. Közülük hárman jutottak tovább a május 11-i döntőbe, ahol a legjobb, legsikeresebb dalaikkal bizonyíthatják nagyszínpad-érettsé…

Eurovízió 2018: Az AWS készen áll a megmérettetésre

Szombaton ismét az Eurovíziós Dalfesztivál színpadára lépett a modern metált játszó AWS, hogy a keddi nap tapasztalatait hasznosítva tovább dolgozzanak a Viszlát nyár kirobbanó előadásán.
„A második próbán már csak pontosítottuk a koreográfiát, és a stáb eszközölte azokat a módosításokat is, amiket kértünk tőlük. A produkció még feszesebb lett, mi elégedettek vagyunk vele, és pozitív visszajelzéseket kaptunk a helyszínen dolgozó újságíróktól is” – mondta Siklósi Örs énekes a szombati próba után. „A dobra felkerült a logónk is, így már minden a helyén van” – tette hozzá az AWS dobosa, Veress Áron.
Jutott idő a lazításra is, az együttes a lett, litván és bolgár delegációkkal közösen hajókiránduláson nézte meg a lisszaboni partszakasz látványosságait, és meglátogatták a város egyik nevezetességét, a hintómúzeumot is. Alfama városrész szűk utcái sem maradhattak ki, a negyed hamar az együttes kedvence lett. „Lisszabon simán a kedvenc három európai fővárosom egyike lett” – mondta Veress Ár…

Friss zenék a Magneoton jóvoltából

CARAMEL: 1873 Caramel szerelmes levele Budapesthez egy szenvedélyes popballada, aminek a hivatalos videóklipjét a díjnyertes rendező, Bogdán Balázs készítette. A „szédítően” jól sikerült klipet közel százezren látták.
RÚZSA MAGDOLNA: LÉGZÉS Rúzsa Magdolna „Légzés” című dalához készült szemet gyönyörködtető videóklip minden egyes képkocája olyan, akár egy festmény. A díva szebbnél szebb ruhakölteményekben ragyog, miközben egy táncospár szerelmes mozdulatai modern és csodás koreográfiával mutatják be, hogy milyen, amikor két test egy ritmusra jár.

BYEALEX ÉS A SLEPP: SZÉLLEL SZEMBEN Különleges megtiszteltetés érte ByeAlexet: őt kérték fel a Tanár című RTL-es sorozat főcímdalának megírására – a végeredmény pedig egy igazi fülbemászó dal lett. A új, „Széllel szemben” című felvétel egy igazi pop mestermű. Egyszerre felemelő, zakatoló, lágy és lázadó. Ez az ellentétesség adja azt az izgalmat, ami Alex eddigi legnagyobb dalaira mind jellemző volt.

HOLYCHICKS: HOVA HOZTALAK A HolyC…

Szezont zár a Jazzy Pub!

Egy örökfiatal vagy, akinek vérét mindig felpezsdíti a minőségi élőzene? Akkor neked a JAZZY PUB-ban a helyed! A legváltozatosabb stílusokban dúskáló, felejthetetlenül izgalmas koncertek és a legjobb, legnépszerűbb dalokat hajnalig pörgető lemezlovasok mellett kedves pultosok garantálják, hogy te végre igazán önfeledten szórakozhass. A 2009 szeptemberében nyílt JAZZY PUB egyedülálló bor választékkal (Bortársaság jóvoltából), isteni koktélokkal, 2 hangulatos teremmel vár téged a belváros dübörgő szívében, avagy a Liszt Ferenc Téren.
JAZZY PUB. Ahol a legjobb (zenei) sztorik születnek… Éliás Gyula koncert - Szezonzáró a Jazzy Pubban Éliás Gyula jr. a budapesti klubélet egyik meghatározó alakja, ami nem csoda, hiszen sokszínű egyénisége és változatos repertoárja mindig nagy sikernek örvend. Elismerései: Gundel Művészeti Díj (2006), Jazzy rádió dalverseny – Legjobb férfi énekes (2009), Artisjus Zenei Díj (2013).
2018.05.11. Kapunyitás: 21:00 Koncert start: 22:30 Tánc szabadon: Körülbelül 0…

Sound 2018: Idén is kifut a partihajó

Immár harmadik éve rendezik meg a zamárdi fesztivál Siófokra teleportált Boat Parties projektjét, ami idén a Balaton Sound és Veuve Clicquot együttműködésében valósul meg. Miután Zamárdi kikötőiben nem tud akkora hajó parkolni, amekkorára a szervezőknek szüksége van, ezért esett a választás a siófoki Bahart kikötőre.
A Badacsony nevű, limitált, 300 fős katamaránon igazán minőségi szórakozási lehetőségekkel kecsegtet az idei program is: fellép a német techno színtérről Ellen Allien, hybrid live act-tel jön a Booka Shade duó, érkezik az ibizai közönségkedvenc Patrick Topping, a tavalyi nyár slágerét jegyző CamelPhat duó, back-to-back szettet tol Agoria és Scuba. A hab a tortán pedig az idei évben egy extra boat party a drum and bass szerelmeseinek: a Bladerunnaz csapata Rene LaVice-t hozza el kanadából.
A szervezők idén is ingyenes transzfert biztosítanak a fesztiváltól a siófoki kikötőig (a buszok mindig 1 órával a hajó nyitása előtt indulnak a fesztiváltól). Az elmúlt két évben te…

5 ok, amiért a JETLAGnek adnánk a Nagy-Szín-Pad fődíját!

Idén ötödik alkalommal indult el a koncertező előadók legrangosabb hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad! Ebben az esztendőben olyan produkciók alkotják a mezőnyt, mint az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, a ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, az NB, vagy éppen a Soulwave. Bár mindannyian minőségi anyagokat hoznak, de mi egyértelműen a JETLAG győzelméért szorítunk, mind eddigi munkásságuk, mind a tegnap esti Akváriumos bulijuk után. Jöjjön hát 5 ok, amiért szerintünk megérdemlik a döntőbejutást, majd a főnyereményt.
1. Molnár Tamás egy jelenség színpadon, mégpedig abból a fajtából, amire születni kell, tanítani nem lehet... Irdatlan energia, alázat, emberi előadásmód jellemzi minden alkalommal.
2. A frontember a legkiválóbb zenészeket gyűjtötte maga mellé, minden fronton, hangszeren egy-egy zsenit hallhatunk (Czoller Bence, Demkó Matyi, Farkas Izsák, Lapis Botond, Simonyi Zádor). Ezáltal, ha az embernek egy kis töltésre van szüksége, nem kell wellness hétvégére mennie, elég rés…