Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 10, 2018

hiperkarma koncert a Parkban!

Július 6-án a hiperkarma koncertjére bulizhatunk a Budapest Parkban.

"A hiperkarma kultusz, végzetesség, ösztön és semmi mással nem hasonlítható össze. Sokak szerint a 21. század elejének egyik legfontosabb magyar kultuszzenakara. Első koncertjük 2000.augusztus 5-én volt a Szigeten, és még ebben az évben megjelent az azóta ikonikussá vált, gyakran „generációs lemez” jelzővel illetett cím nélküli első nagylemezük", mely a zenekar neve után a hiperkarma címet kapta, és olyan slágerek találhatóak rajta, mint a Lidocain, vagy a Dob+Basszus. "Az azóta eltelt időben ezt még három másik követte (amondó, 2003; konyharegény, 2014; délibáb, 2017), koncertek országszerte és a határokon túl. A második és harmadik lemez közt eltelt időben a zenekar és frontembere, Bérczesi Róbert sorra élte meg a különböző mélységeket, amikből 2014-ben egyfajta bölcs visszatekintés képességével tért vissza, azóta pedig megállíthatatlanul mozgásban vannak. A délibáb címadó dala 2017-ben a Fonogram Ma…