Ugrás a fő tartalomra

Odaszúr Dér Heni új Sztorija

Itthon rap, hiphop vonalon leginkább férfi előadók bizonyítanak, a női próbálkozások gyakran iszonyatosan gyengére sikerednek, aminek az az oka, hogy sokszor nagyon nem hitelesek a hölgyek, és  mind szövegileg, mind technikailag túlságosan erőltettettek ezek az anyagok (Tisztelet a kivételnek). Dér Heni 2013-ban indította el szólókarrierjét, és sokakat meglepett, amikor a Sugarloaf zenekarból való kiválását követő első interjúiban elárulta, hogy hozzá mindig is a rap, hip-hop, r&b műfajai álltak legközelebb. Most azonban már magyar Fergieként, illetve Nicki Minajként említik a tehetséget tegnap megjelent videoklipje, a Sztori alatt. Mondjuk tett is azért, hogy elfogadják ebben a szókimondó, arcpirító irányban. Látható, érezhető, hogy nagyobb közönséghez jutottak el az elmúlt öt esztendőben a pimaszabb, pikánsabb, dögösebb dalai (Ég veled, Szemtelen), mint mélyebb, érzelmesebb lírái (Mi lett veled).
A Sztori (Szöveg: Dér Heni, Burai Krisztián. Zene: Burai Krisztián) számomra kéz a kézben jár Heni első magyar anyagával, az Ég veleddel (Zene: Burai Krisztián, Bodóczki Ernő, Dér Henrietta. Szöveg: Burai Krisztián, Szabó Norbert), témájában az egyik tökéletes folytatása lehetne a másiknak. Ez a duó nagy segítsége lehet a szakítás után álló, magukat átverve érző, tombolni vágyó csajoknak. A videók is harmonizálnak egymással, sötétebb a képi világ, Heni mára már védjegyének számítható mozdulatai, arcai, és pórul járt srácok láthatóak bennük. A különbség, hogy amíg Heni az Ég veled videóban még egyedül látta el az exét alakító férfi baját, addig a Géczy Dávid rendezte Sztori klipben már segítséget is kapott.


Írta: nikiahatos

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Relatív lett Deego új zenéje! I Beszélgettünk

Odamondós tartalmat hozott Relatív című számával Deego. A dalt Kool Kaskoval közösen hozták össze, de a rapper nem pihen, kisebb' adagnyi zenét rejteget a Bunkerben, amelyekkel még az év során megörvendezteti közönségét.
nikiahatos: Honnan jött a Relatív ötlete? Miért pont Kasko? Deego:A dalok általában teljesen random születnek, elég sok alapzenét készítek mostanában. Amikor ezt a dalt megcsináltam, egyből írtam rá szöveget. Odamondósabb, morcosabb nóta lett, de ezeket is ugyanúgy szeretem, mint a könnyedebb, vagy éppen érzelmesebb tartalmú dalokat. Kaskoval nagyon szeretek együtt dolgozni, jól megértjük egymást, hasonló munkatempót diktálunk, ami azért is fontos nekem, mert nem kell heteket várnom egy scratchre, hanem pár napon belül meg is kapom tőle. A Deego fellépéseken is Kasko dobja alám az alapokat, megvan az összhang köztünk, jól működünk együtt.
nikiahatos: Azt mondtad sok alapzenét csináltál. Mivel készülsz még mostanság a Bunkerben? Deego:Nagyon sok új Deego dalt írta…

Fonogram 2019: Átadták a díjakat I Interjú

Az elmúlt évek legizgalmasabb Fonogram-díjátadójára került sor április 4-én este a MAHASZ, azaz a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége szervezésében. A rangos szakmai díjjal a tavalyi év legjobb albumait és hangfelvételeit ismerték el, ezenkívül pedig különleges és páratlan színpadi produkciókat láthattunk a helyszínen és az online közvetítésben egyaránt.
A Fonogram - Magyar Zenei Díj néven immár tizenötödik életévébe lépő rangos szakmai esemény tiszteletére egy estére FonogRaM Colosseummá változott a RaM. A 18 zenei kategória díjazottjait az est két csodálatos háziasszonya, Dallos Bogi, valamint a reflektorfénybe e jeles alkalomból visszatérő Kiss Ramóna szólította színpadra.
A szűk körű, 5-5 fős bizottságokból kialakult 25 fős zsűri döntött a benevezett albumok és hangfelvételek jelöléséről, majd pedig győzelméről. A szakmai elismerések mellett idén visszatért az év hangfelvétele kategória, ezúttal a hivatalos magyar slágerlisták közreműködésével #azévslágere néven, egy rendk…