Ugrás a fő tartalomra

Megjelent Fedor Kyra kislemeze. Itt a Kyrakat

Fedor Kyra tavaly év végén igencsak belassult, már ami a dalait illeti, hiszen az énekesnő olyan balladákkal lepte meg a közönséget, mint a Hosszú út, vagy a Maradj még. Most pedig előrukkolt Kyrakat című kislemezével.

Kyra korábban belekóstolt a háttér énekesek világába, és bár akkor is bizonyított a front vonalon, de az utóbbi időben már maximálisan megért arra, hogy gőzerővel a saját dolgaira koncentráljon, és megformálja önálló előadóművészetét. „Szerintem nagyon hasznos dolog az, ha egy énekesnő ideig-óráig kipróbálja, hogy milyen is a vokál fronton bizonyítani. Hihetetlen sok munka van benne, így lehet igazán megérteni, meghallani a zene sok-sok formáját, és persze az alázat sem utolsó szempont. Aki nem vokálozott, annak fogalma sincs sok olyan dologról, ami szerintem nagyon fontos ezen a pályán. Ilyen az egymásra odafigyelés, vagy a szólamok összepakolása egy csapattal. Vannak énekesnők, akik ezt derogálónak tartják, én büszke vagyok rá, hogy tudok vokálozni, szólamokat írni magamnak, vagy a tanítványaimnak. Csodálatos dolog! Éppen ezért továbbra is szeretnék vokálozni, de most már csak önmagamnak, mert megértem arra, hogy azt mondhassam: én egy énekesnő vagyok.” Az előadó ugyanis mostantól KYRASOUND formációjával Jung Norberttel és Balázs Tibor Mamókával kiegészülve vállal fellépéseket.

Hogy miért Kyrakat lett az énekesnő EP-jenk címe? „Ez egy olyan szójáték, amivel kicsi korom óta üldöznek az ismerőseim, barátaim. Amikor készült a lemez, akkor volt pár névötletünk, mint például Kirakó, kirakat, kiraklak a kirakatba.” – meséli nevetve Kyra. „Legutóbb pedig Szolnoki Péter barátom, kollégám szerkesztett egy olyan fotót, amiben kirakatbábuk között állok. Amikor befejeztük a lemez munkálatait, egyből eszembe jutott Peti szójátéka, megkérdeztem, hogy használhatom-e az ötletét, mondta, hogy ne vicceljek, alkalmazzam nyugodtan.” – tette hozzá az előadó. A kislemezen Kyra több olyan témával is foglalkozik, ami mostanában foglalkoztatja őt. Ilyen például a féltékenység, ami megmérgezi a kapcsolatokat (Maradj még), a mai felgyorsult, érzelemmentes, személytelen, színtelen, szagtalan világ (Sok szerencsét), a kiközösítés okozta magány és annak egyéb következményei (Láthatatlan).

„A lemezkészítés során a legfőbb társam a párom, Mamó (Balázs Tibor) és LeHo (Lehóczki Dániel) volt. LeHohoz már szinte hazajárunk, szeretem, ahogy hangszerel, gyors és nagyon kreatív. Mamo sokszor instruálja őt, kíváncsi arra, hogy melyik dalból mit lehet még kihozni, ami nem csoda, hiszen ő is muzsikus, dobos.”

Kyra még márciusban leforgatja legújabb videóklipjét, ami ezúttal a Láthatatlan című szerzeményhez készül el.

HALLGASD MEG A LEMEZT:

Megjegyzések

Népszerűek

"Aki szeret, önmagunkért szeressen." - Itt az új RIA klip

A decemberben megjelent Nincs határ után végre itt egy újabb RIA klip. Az Őszintén a jó-n ezúttal Jakab Andreával (szöveg) és Kulcsár Attilával (produced, mix, mastering) dolgozott együtt az előadó. 
"Ezzel a dallal azt szeretném üzenni, hogy az őszinteség és a hitelesség a legfontosabb dolog a világon. Egyszerűen elengedhetetlen, hogy a saját bőrünkben jól érezzük magunkat, boldogok legyünk. Merjünk őszintén beszélni, élni! Aki szeret, az a valódi önmagunkért szeressen." - kezdte Ria a dal kapcsán. "A klipben egy sima fehér ruhában szerepelek, hiszen ez a szín a lelki tisztaságot és békességet szimbolizálja. A másik fontos motívuma a videónak Mikszáth Kálmán regényéből ismert Szent Péter esernyője. A forgatáson nagyon jól éreztem magam, sütött a nap, szuper időnk volt. A videót LeHoDaNel készítette, aki szerintem fiatal kora ellenére nagyon ügyes és a Légy enyém című klipemet is neki köszönhetem. Ezúttal egész nap forgattunk, jól elfáradtunk a végére. Külön köszönet a v…

Sabina: "Mindenre ő tanított. Felnőni, megélni, szeretni, nem félni, szerelmesnek lenni". INTERJÚ

Sabináról először márciusban írtam, amikor a Hősök Fény című számában működött közre a magyar underground és pop szakmában zongoristaként, zeneszerzőként és énekesnőként is ismert fiatal lány. Sabina most új klippel rukkolt elő, többek között erről beszélgettünk vele.
nikiahatos: Hiszel a csodákban? Hogy jelenik meg a hétköznapjaidban a csoda? Sabina:Naná, hogy hiszek.Minden pillanatban. Ölelésben, szóban, tekintetben, érintésben, a napsütésben, az álmokban, a szerelemben, egyszerűen önmagamban.
nikiahatos: Nem véletlenül ez volt az első kérdésem, hiszen a Csodák címet kapta legújabb klipes nótád. Konkrétan mi ihlette ezt a dalt? Sabina:A dal egy kettősségről szól. Van egy lány, aki boldog, aki él, aki a szépet látja mindenben, de persze jönnek a démonok, az árnyak, amik visszahúznák, bántanák és megkötnék. Nehéz a csata, de a jó győz. Ez a hitvallásom. Szerintem igenis van "minden jó ha a vége jó”. Ha van bátorság, van boldogság. Nekem erről szól ez a dal. nikiahatos:A BPM LIVE Pro…

Lakáskeresés közben született meg az új Audiopoeta nóta

Épphogy kipörgött az Aludj jól, máris itt van a legújabb Audiopoeta anyag. A könnyed hangvételű, már-már bolondos szöveget kapó Kertes ház a Deákon-hoz persze videó is készült. 
nikiahatos: Kik voltak az alkotótársak a Kertes ház a Deákon nóta kapcsán? Mi ihletett meg benneteket ezúttal?
Audiopoeta: Épp lakáskeresésben voltam és persze a válogatás során előjött a sok fontos szempont. Például, hogy jó helyen legyen, könnyen haza lehessen jutni éjszaka, de azért legyen kert és csönd is. A sok nézelődés közben született meg maga a dal ötlet. Valójában, ha volna olyan, akkor nekem egy kertes ház a  Deákon lenne a legtökéletesebb otthon. A hangszeres zenei rész ötletei és megvalósítása Genoff Patrik és Krajczár Peti munkáját dicséri. A szaxofon szólót Baracskay Rita, a szöveget jómagam írtam és Minya Viviennel közösen keltettük életre.
nikiahatos:A videó egy full laza, kötetlen munka hangulatát mutatja számomra. Mesélj a klipforgatásról! Audiopoeta: Annyira jó csapattal dolgoztunk együtt, hogy…