Ugrás a fő tartalomra

„Őszintén akartam énekelni az engem foglalkoztató ügyekről” – megjelent a twentees új nagylemeze

A Balkon erkélyen merengős történetekben összegzi a 21. századi fiatalok mindennapi problémáit, legyen szó motivációhiányról, emberi kapcsolatokról, vagy arról, ami a hírekben megy. A Balkon a zenekar harmadik nagylemeze, melyet március 8-án mutatnak be az A38 Hajón, utána pedig vidéken is megturnéztatnak.
Egy ember életében a legnagyobb változások általában a 20-as éveiben történnek: leválik a családi házról és elkezdi önálló életét, a saját fizetését beosztani, szerelmes lesz (akár többször is) és próbálja megtalálni a célját az életben, kialakítani világnézetét. Körülbelül ezek a gondolatok foglalkoztatják a twentees tagjait is, az így született dalok pedig most a Balkonon kaptak helyet.
Balkon: „Idén befejeztem végre az egyetemet, tavaly óta teljes munkaidőben dolgozom és közben megijedtem a felnőtté válástól is. Nagyon jó érzés végre magamat eltartani, de fogy az időm, belustulok vagy helyenként elvesztem a fókuszom. S miközben sokáig sírhatnék még az egyéni szoc problémáimon, egyre többször szembesülök azzal, hogy milyen sorsok vannak még az országban” – meséli Balázs Konrád, a zenekar frontembere. – „Őszintén akartam énekelni az engem foglalkoztató ügyekről, és sok polgártársamhoz hasonlóan nem vagyok túl boldog, ha az ország jövőjére gondolok. És van az is, hogy a mai magyar popzene iszonyatúan mézes-mázos: csak egyszerű érzelmek, egyszerű történetek szólnak a TV-ben és a rádióban, ezen szeretnénk változtatni. Nem akarok én megmondóember lenni, inkább csak ki akarok állni amellett, hogy szabadon kifejezhesse mindenki a véleményét.”

A Balkonon a saját szerzemények mellett a twentees első feldolgozása is helyet kapott, a KFT Fantasztikus lány c. dalát öltöztették új köntösbe: „Ahogy szembejött velem az Édes élet album, egyből beleszerettem. Szerencsére még nem voltam olyan helyzetben, amiről a dal szól, de olyan őszinte, keserédes fájdalom van a szövegben, hogy amikor elkezdtem otthon énekelgetni, nem tudtam nem sírva fakadni. Minél jobban merültem el benne, annál inkább éreztem azt, hogy tényleg mást választottak helyettem és mennyire arcon ütném azt, akinél van a szerelem.”
 
A hódmezővásárhelyi twentees 2012-ben alakult, és az MTV előtt felnőtt srácok számára egyértelmű volt, hogy a fülbemászó indie rock jelenti számukra a közös nevezőt. A zenekar eddig két nagylemezt (Sing, Dance, Cry, Múlandó) és egy kislemezt (Y-sztorik) jelentetett meg, most pedig itt a Balkon című harmadik nagylemezük is. A Balkon producere Ligeti Gyuri volt, míg az artworkért és a szövegvideókért A lángosképű lány felelt. A lemezbemutató március 8-án lesz az A38 Hajón, ahol a zenekar a Konyha vendége lesz, majd a Fák Alatt Zenekar, a Magidom és a Magashegyi Underground társaságában indulnak vidéki turnéra.

Megjegyzések

Népszerűek

"Aki szeret, önmagunkért szeressen." - Itt az új RIA klip

A decemberben megjelent Nincs határ után végre itt egy újabb RIA klip. Az Őszintén a jó-n ezúttal Jakab Andreával (szöveg) és Kulcsár Attilával (produced, mix, mastering) dolgozott együtt az előadó. 
"Ezzel a dallal azt szeretném üzenni, hogy az őszinteség és a hitelesség a legfontosabb dolog a világon. Egyszerűen elengedhetetlen, hogy a saját bőrünkben jól érezzük magunkat, boldogok legyünk. Merjünk őszintén beszélni, élni! Aki szeret, az a valódi önmagunkért szeressen." - kezdte Ria a dal kapcsán. "A klipben egy sima fehér ruhában szerepelek, hiszen ez a szín a lelki tisztaságot és békességet szimbolizálja. A másik fontos motívuma a videónak Mikszáth Kálmán regényéből ismert Szent Péter esernyője. A forgatáson nagyon jól éreztem magam, sütött a nap, szuper időnk volt. A videót LeHoDaNel készítette, aki szerintem fiatal kora ellenére nagyon ügyes és a Légy enyém című klipemet is neki köszönhetem. Ezúttal egész nap forgattunk, jól elfáradtunk a végére. Külön köszönet a v…

Sabina: "Mindenre ő tanított. Felnőni, megélni, szeretni, nem félni, szerelmesnek lenni". INTERJÚ

Sabináról először márciusban írtam, amikor a Hősök Fény című számában működött közre a magyar underground és pop szakmában zongoristaként, zeneszerzőként és énekesnőként is ismert fiatal lány. Sabina most új klippel rukkolt elő, többek között erről beszélgettünk vele.
nikiahatos: Hiszel a csodákban? Hogy jelenik meg a hétköznapjaidban a csoda? Sabina:Naná, hogy hiszek.Minden pillanatban. Ölelésben, szóban, tekintetben, érintésben, a napsütésben, az álmokban, a szerelemben, egyszerűen önmagamban.
nikiahatos: Nem véletlenül ez volt az első kérdésem, hiszen a Csodák címet kapta legújabb klipes nótád. Konkrétan mi ihlette ezt a dalt? Sabina:A dal egy kettősségről szól. Van egy lány, aki boldog, aki él, aki a szépet látja mindenben, de persze jönnek a démonok, az árnyak, amik visszahúznák, bántanák és megkötnék. Nehéz a csata, de a jó győz. Ez a hitvallásom. Szerintem igenis van "minden jó ha a vége jó”. Ha van bátorság, van boldogság. Nekem erről szól ez a dal. nikiahatos:A BPM LIVE Pro…

Lakáskeresés közben született meg az új Audiopoeta nóta

Épphogy kipörgött az Aludj jól, máris itt van a legújabb Audiopoeta anyag. A könnyed hangvételű, már-már bolondos szöveget kapó Kertes ház a Deákon-hoz persze videó is készült. 
nikiahatos: Kik voltak az alkotótársak a Kertes ház a Deákon nóta kapcsán? Mi ihletett meg benneteket ezúttal?
Audiopoeta: Épp lakáskeresésben voltam és persze a válogatás során előjött a sok fontos szempont. Például, hogy jó helyen legyen, könnyen haza lehessen jutni éjszaka, de azért legyen kert és csönd is. A sok nézelődés közben született meg maga a dal ötlet. Valójában, ha volna olyan, akkor nekem egy kertes ház a  Deákon lenne a legtökéletesebb otthon. A hangszeres zenei rész ötletei és megvalósítása Genoff Patrik és Krajczár Peti munkáját dicséri. A szaxofon szólót Baracskay Rita, a szöveget jómagam írtam és Minya Viviennel közösen keltettük életre.
nikiahatos:A videó egy full laza, kötetlen munka hangulatát mutatja számomra. Mesélj a klipforgatásról! Audiopoeta: Annyira jó csapattal dolgoztunk együtt, hogy…