Ugrás a fő tartalomra

CéAnne: „Iszonyatosan nagy energiákat sugároznak” – Az új klipről beszélgettünk

Ha valakinek angyali hangja van hazánkban, akkor az CéAnne. Az előadó januárban jött ki a Find Da One klipjével, most pedig igazi girlpower anyaggal jelentkezik. They Don't Know-ról a Hősökkel közös Budapest Parkos fellépés után beszélgettünk Annával. CéAnne leginkább angol nyelvű előadókat hallgat, főleg karibi, afrikai gyökerekkel rendelkező angol hölgyeket, így nem csoda, hogy ez az anyag is ezen a nyelven jött létre. A dal producere Ádám Péter (Sonar Bistro) volt; a mastert pedig Joeker készítette. 

„Ez a dal egy elég elfoglalt időszakomban született meg, amikor nagyon fáradt voltam már és végre lett egy szabad estém. Decemberben vettem egy gitárt, elkezdtem rajta ügyködni és januárban, a Find Da One megjelenése után néhány nappal, fél óra alatt meglett ennek a dalnak a váza. Sok olyan előadót hallgatok, akik sikert sikerre halmoznak. Ezen az estén egy picit sajnáltam magam, hogy én miért nem tartok ott, ahol ők és többek közt ez ihlette ezt a dalt.” – kezdte az énekesnő.

„Ugyanaz volt a stábom, mint az előző klipem esetében, vagyis Járosi Róbert és kedves neje, Kőfaragó Zsuzsi. Amikor megvolt a dal váza, elküldtem Robinak és ő is nagyon rákattant. Volt egy olyan elvetemült ötletünk, hogy könyvtárban forgassunk, de ennek nyilván lettek volna korlátai. Azt tudtuk, hogy most nem szabadtérit szeretnénk. Kibéreltünk egy körúti stúdiót. Kitaláltuk, hogy fehér-bézs-sárga színek domináljanak a videóban, és ha már sárga, akkor mindenképpen kellett bele az ananász.” – ez a gyümölcs mondhatni, hogy Anna védjegye, természetesen az ukulele mellett. „Nagyon tetszenek a kimerevített, lassított képekkel rendelkező klipek, amelyekben sok lány szerepel és bár nem csinálnak semmi különöset, iszonyatosan nagy energiákat sugároznak. Solange, Mahalia, Cleo Sol klipjei nagyon tetszenek. Megkerestem két barátnőmet, akik közül az egyikkel duóztam is régen-ma, mindketten művészek és vállalták a forgatást. Mindenképpen ismerős lányokat szerettem volna, hogy a hármunk női energiája átjöjjön a képernyőn keresztül. Bardon Ivett és Barbinek Paula csodás munkát végeztek. Így igazi girlpower lett a klip." – tette hozzá az előadó, aki további kulisszatitkokat is elárult nekünk.

„A forgatás előtt bementem egy hipermarketbe, hogy felvásároljam az összes sárga gyümölcsöt. Az ananász többsége sajnos nem sárga, hanem zöld volt, ami nem illett az elképzelt koncepcióba. Vettem két zacskó citromot is. Aztán másnap, a stúdióban Robi meglátta a kádat és egyszer csak visszajött még 3 szatyor citrommal. Ezekkel a gyümölcsökkel és a sminkkel picit Kleopátrás lett a hatás.”

Bár a klipben semmi sem túl konkrét, az alapötlet szerint Anna álmában egy királynő, akinek két udvarhölgye is akad. Aztán a valóságban az utcán sétálva furcsán ismerősek lesznek számára ezek az álomban szereplő lányok. A videóban látható sminkeket CéAnne készítette el, akinek igazi kikapcsolódás a sminkelés. „Nyilván nem vagyok olyan szinten, mint mondjuk MissMood, sosem tanultam sminkelni, de nagyon szeretem a sminkes inspirációs képeket. A koncertek előtt nem is szeretem azt, amikor csak fél órám van sminkelni, szeretek erre időt szánni erre a folyamatra.”


szerző: nikiahatos

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

YESYES x YellLow közös dallal köszönti az őszt!

Az immáron nemzetközi hírnévre törő yesyes zenekar első külföldi kollaborációjával jelentkezik. A bukaresti electro-pop zenekarral, a YellLow-val közösen alkotott Sun Goes Down című dallal nyújtanak varázslatos élményt, melyben egy egészen új hangzásvilág bontakozik ki!
A dal létrejöttét, valamint a környező országok felé való nyitást a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A banda a nyár folyamán több erdélyi fesztiválon is felléphetett, kiemelve a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom fesztivált, amelynek a himnuszát is a fiúk írhatták.
A yesyes és a YellLow első közös dala D3STINY hangszerelésével és Halász Péter által megálmodott dalszöveggel lett igazán teljes.
”Nem egy átlagos szerelmes dal, egy párkapcsolatról szól, ami működésképtelen és ez mind a két fél számára világos, viszont sokáig nem akarták ezt belátni, és a mai napig reménykednek benne, hogy ez egyszer megváltozhat.„ -mesélte Peti.

Az ikerlélek szerelemről mesél SABINA új klipje

Klip formájában megjelent a magyar underground és pop szakmában zongoristaként, zeneszerzőként és énekesnőként is ismert fiatal lány, SABINA lemezének második száma, a Veled.

„A Csodák után egy egészen más világot teremtettünk. A mondanivalója hasonlóan mély, viszont a hangszerelésben egy erőteljesebb hangulatot hoztunk. Az akusztikus zongora és vonósok mellé berobbant a fesztivál electro érzés is. Ez a kettősség alapvetően benne van a zenekarban. Mindig vegyítjük az akusztikus hangszereket az elektronikus világgal.” – árulta el Sabina, aki a zenén ismét Kéri Kolossal és Mr. Joekerrel dolgozott együtt, akárcsak a Csodák esetében. A szövegért pedig Wagner Emillel közösen felelnek.  „Az ikerlélek szerelemről szól a dal. Ezek a szerelmek fent megköttetnek, mielőtt itt lent is megtapasztalnák pár tagjai. Ritka ez és sokan nem is értik, élik meg. Ezek az energiák mindenen túlmutatnak, mindent meggyógyítanak.” tette hozzá az előadó.

A klipet a Vidám Színpad mozitermében forgatta le egy ige…