Ugrás a fő tartalomra

Efott 2019: SCOOTER is érkezik a fesztiválra

2019. július 9-15. között Rita Ora, Gianluca Vacchi, Brooklyn Bounce, Tujamo és Borgore mellé a SCOOTER is csatlakozik a nemzetközi előadók sorába, a Velencei-tó partjára.

A név hallatán valószínűleg mindenkinek egyből a hidrogénszőke, kék szemű frontember, H. P. Baxxter ugrik be – nem csoda, hiszen ő már 25 éve nyomja a színpadi show-t! A többek között Fonogram-díjas együttes a ’90-es évek elején alakult Hamburgban, elektronikus zenei stílusával pedig hamar megnyerte magának a világot. Több mint harmincmillió eladott albumot, nyolcvannál is több nemzetközi elismerést és 23 TOP 10-es kislemezt tudhatnak maguk mögött – ezzel pedig a világ legsikeresebb német előadójává váltak.

"Szeretünk újabb zenei stílusokat behúzni a repertoárba, a rave pedig élőben a Scooterrel igazán nagyot tud ütni! Tudjuk, hogy ahol megjelennek, ott mindig hatalmas bulit csinálnak – ezt az élményt szeretnénk átadni az efottozóknak" 
– tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

A körülbelül négyévente tagot, és ezáltal – ahogy ők mondják – fejezetet is váltó együttes folyamatos megújulással tartja magát fiatalon, miközben igyekszik színesíti zeneiségét is. A jelenlegi, hatodik fejezetet megélő zenekar 2019. július 13-án, szombaton indítja majd be a velencei közönség adrenalintermelését.

EFOTT, csak szabadon...

Megjegyzések

Népszerűek

"Ha nem is annyira jó, akkor is beleszeretünk" I Ilyen volt a STRAND fesztivál 2019-ben

Az összes fesztivál közül a STRAND az, amin a legtöbbször buliztam, dolgoztam mindeddig. Izgalmas programok, remek helyszín, nem túlzottan elrugaszkodott árszínvonal. Idén az utolsó napon vettem részt, így egy röpke időre találkozhattam a kedvenc szerzőmmel, Molnár Tamással (JETLAG), valamint olyan hiphop próféták beszélgetését is hallhattam a Songlanden, mint a Hősök és TKYD. Csekkoljátok a Zamárdin forgott anyagot!

Az Akváriumban debütált a JETLAG új száma

Tegnap este az Akváriumban adott fergeteges bulit a Bermuda és a JETLAG. A Bermuda tavaly a WellHello társaságában végigturnézta a szezont és bizony idén sem fognak unatkozni a srácok.  Felcser Máté formációja ezen az estén adta elő először élőben a Dőlj belém című számukat, ami alig pár hete jelent meg. A repertoárt a már jól ismert Bermuda slágerek mellett a most készülő új album dalai adták ki.

De tegnap debütált a JETLAG JumoDaddyvel közös friss és ropogós szerzeménye is, ami számomra igencsak slágerszagú. Molnár Tomiéktól ismét látványos, pörgős műsort kaptunk. Színpadra lépett például Marge (Égen át), illetve Eckü is, akivel a2018-as Strand Fesztivál Official himnuszát, avagy az Ami itt történik, itt is maradot adták elő közösen.






Szöveg: nikiahatos Fotók: Nesy

Az újrakezdés gondolatával játszik Héjja Krisztián legújabb száma

Héjja Krisztián gimnáziumi tanulmányainak utolsó évében kezdett el zenélni. Egy osztálytársa gitározott, az iskolában eljátszotta az akkori nagy slágereket, és Krisztiánnak nagyon megtetszett, hogy egyetlen hangszer így összehozta az embereket. Ekkor határozta el, hogy ő is zenélni kezd, egy év gyakorlás után pedig saját zenekara lett. Krisztián napjai azóta nem telnek el muzsikálás nélkül, aminek meg is van az eredménye.
Az előadó ugyanis előjött harmadik számával, az Újrakezdhetnénkkel. A dal egyszerű, mégis kellőképpen ütős. „Fehér Hollóval sikerült megvalósítani mindazt, amit én kigondoltam. A közös munka során éreztük, hogy ehhez a dalhoz szükségünk van egy karakteres női harangra is. Holló ajánlotta Orsoia-t (Farkas Orsolya), akit én a stúdiófelvételek előtt nem ismertem. Viszont a felvételek során úgy éreztem, mintha mindig is vele zenéltem volna. Furcsa érzés volt, ritkán adatik meg ez a szerencse.” – árulta el Krisztián.
A dalhoz persze klip is forgott, amelyben a fiatalok …