Ugrás a fő tartalomra

Brains a Budapest Parkban

Július 27-én idén már másodszorra veszi be a Brains a Budapest Parkot. Magyarország legnépszerűbb elektronikus zenét játszó koncertzenekara egy különleges, forró nyári bulival készül a Parkos show-ra – látványos színpadi elemekkel, képregényvásárral, szuperhősökkel, illetve egy jótékony céllal várják a közönséget.
A koncert a 2014-es, nagysikerű Superheroes tematikát eleveníti fel, a jegybevétel egy részét az együttes jótékony célra fordítja majd. „Bárki szuperhőssé válhat egy másik ember szemében, és ehhez nincs szükség sem hatalomra, sem emberfeletti erőre, csak figyelemre, emberségre" – mondta Columbo, a Brains zenekar énekese.

A banda a hangzás mellett a látványra is nagy hangsúlyt fektet – az elmúlt évek minőségi bulijainak köszönhetően már a Brains védjegyévé váltak az egyedi díszletek és a szemkápráztató pirotechnikai elemek. A vizuál 27-én kiegészül a szuperhős jelmezesekkel és profi táncosokkal, illetve az együttes meglepetés fellépőket is fogad majd a színpadon. A szuperhősök éjszakája a nyár kihagyhatatlan bulija, amely kedvéért még a Marvel és a DC karakterek is egyesülnek!

Megjegyzések

Népszerűek

Dalok, amik új értelmezést kapnak a karanténban

A mostani nyomasztó helyzetben hatalmas energiaforrást jelentenek a most is alkotó zenészek újdonságai. Azonban, ahogy telnek a napok, egyre több régi, régebbi dal sorai kapnak új értelmet a karantén időszakban. Most ezekből hoztam nektek egy kisebb csokrot. AFC- Mennyország Újra értelmezhető sorok szerintem: "Nem is a magányom tart sakkban, inkább a fájó távolság. Megin’ a fékevesztett harc, gyötör sok könnybe fulladt vágy. Én, aki az életet úgy falta, mára csak a válaszokra vár."
HŐSÖK - Remény
Újra értelmezhető sorok:
"Tudom az élet sokat ad, de vissza sokat is kér.
Hosszú az út, és a félelem mi hazakísér.
Csak egy dolog marad meg, a remény, egy utolsó esély."

De akár maga a refrén is újragondolható:
"Remény, hogy jobb legyek, Figyelek mától.
Megfogadom azt is: Tanulok a hibákból.
Ott akarok lenni, Ahol egymással törődnek,
Tisztábban látom a jövőmet."
PUSKÁS PETI - Kártyavár
Újra értelmezhető sorok:
"Várj! Mentsük a menthetőt.
Bár most életünk megdőlt.
Kártyavár…

Ezzel a dallal szeretne erőt adni neked Schwartz Dávid

Új videót töltött fel a YouTube-ra Schwartz Dávid. A videó új, a dal viszont immáron 8 éves, üzenete ennek ellenére nagyon aktuális. Dávid nem csak előadója az Élj bárhol-nak, hiszen a szöveget ő jegyzi, a zenét pedig Szabó Péterrel közösen alkotta meg. 
"Bár ez a dal 2012-ben készült, most nagyon aktuálisnak érzem, mert az üzenete 8 év után vált nagyon fontossá. Ez a dal az akkori Eurovízióra készült, de azóta sem figyeltek fel rám a műsor készítői. Ez mára már egyáltalán nem számít, hiszen az értékek közvetítésénél semmi sem fontosabb. Hitet, erőt energiát szeretnék adni az embereknek." - mesélte az énekes.
Dávid! Szerencsére, akadnak, akik figyelnek rád!
Dávidot kíséri: SoundCircus Zenekar szerző: nikiahatos

Így lett Pofátlanul Boldog Singh Viki. / Beszélgettünk az új dalról és a klipről

Ki az a Singh Viki számomra? Egy IGAZI díva, aki stílusában tökéletesen ötvözi a cukiságot és a romantikát, emellett kifinomultságot és tisztaságot sugároz. Nem mellékesen az egyik legjobban éneklő női előadó hazánkban. Olyannyira, hogy a 2014-es Rising Star győztes címét neki adtam volna, de a két évvel későbbi Eurovízióra is őt küldtem volna ki a (Valla Attila szövegű) Katonákkal. Ennyit a múltról, jöjjön a jelen.

Viki ugyanis ma új dallal örvendeztette meg közönségét, amiben arról mesél, hogy miként lett ő Pofátlanul Boldog. Ebben az anyagban több stílus keveredik ízlésesen, egy falatnyi hiphop, egy falatnyi népdal, egy falatnyi minőségi pop. A modern hangzású dal érdekessége, hogy ez az első olyan munka, amelynek szövegét, zenéjét, hangszerelését, produceri munkáját Viki álmodta meg és készítette el. Hegedű fronton  a zseniális Farkas Izsák, masterként pedig a szintén fantasztikus Vígh Arnold tette hozzá a szükséges pluszt. Őszinte, hiteles, mesteri munkára számíthattok.
nikiahatos…