Ugrás a fő tartalomra

EFOTT 2019: Így nyitották ki a kaput

Az EFOTT fesztivál főbejárata mentén kedden már kora reggel letáboroztak kisebb-nagyobb csoportok, napernyők, kempingszékek, utazó játékasztalok kíséretében. Létszámuk – ahogy a hátizsákok és sátrak darabszáma is – a nap folyamán több ezerre duzzadt, mígnem 17 órakor felemelkedtek a zárókapuk, és a heti karszalagos efottozók elfoglalhatták a Velencei-tó partját. A bulizók hamarosan már egy utcakarnevál kellős közepén találták magukat, ahol jelmezesek és cheerleaderek ütős zenekar kíséretében vonultak végig a fesztivál területén, hogy a fiatalokat a közös buli helyszínére toborozzák. Onnan pár lépésre várta őket a Follow The Flow frontembere, Szakács Gergő, hogy tábortűz melletti, gitáros akusztikus zenéjével erősítse a „Csak szabadon…” életérzést. A fesztivál a mai naptól fogadja napijegyes látogatóit is, akik többek között egy gigantikus Giccsparty részesei lehetnek.




Megjegyzések

Népszerűek

Hatalmas ötlet. Az apaságról mesél az új rap kollaboráció

Valóban izgalmas, egyben megható kis kollab került ki ma STEPHCO Youtube csatornájára.  A Faterok a porondon dalban és a hozzá forgatott klipben ugyanis jól ismert rapperek mesélnek az apaság örömeiről. Így hallhatjuk többek között Day, BusaPista, Menthamadafaka, Deego, Stephco, ArtosCsé vagy éppen Deniz gondolatait életük legfontosabb szerepéről. A videó értékét emeli, hogy az előadók gyermekeit is láthatjuk benne. Remek ötlet, szuper megvalósítás, csekkoljátok!
szerző: nikiahatos

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Negyedjére is bizonyított Magyarországon az olasz őstehetség

Az 1981 óta aktív olasz géniusz, Eros Ramazzotti 2009, 2013 és 2016 után idén negyedszer lépett színpadra a Papp László Budapest Sportarénában. Karrierje során több mint 55 millió lemeze fogyott világszerte, legújabb albuma pedig november 23-án jelenik meg. Ezt a korongot mutatja be Vita Ce N’è -re keresztelt turnéjával, amellyel 5 kontinens legszebb arénáiban ad koncertet.
Budapesten csütörtökön negyed 9-kor felcsendült a lóvágtával ábrázolt intro. Ezt követően az Olasz Köztársaság Érdemrendjét is kiérdemlő kiválóság kicsivel több mint 2 órán át zenélt. Repertoárját tekintve az új korong dalain túl felcsendültek a legnagyobb slágerei is, így hallhattunk olyan szuper szerzeményeket, mint a Hay Vide, a Favola, a Cose della vita, a Terra Promessa, vagy éppen az Un'altra te.
A világsztár zenei főtémáit a szerelem és az életigenlés jelentették az este folyamán, de a show során felhívta a figyelmet a világunkat fenyegető olyan veszélyekre is, mint például a műanyag termelés, vagy éppen…