Megérkezett a Cloud 9+ új lemeze, a Mixtape

A 2015-ös Supernova és a 2017-es The Next Step után újabb nagylemezzel jelentkezett vasárnap a Cloud 9+ zenekar. A Mixtape július 5-én, pénteken a Budapest Parkban debütál élőben.

A Mixtape 10 számot tartogat, amelyek fele már korábban megjelent és meghódította a szakmát és közönséget. Az albumon – ahogy a címe is sejteti – különböző, drum and bass, rock, pop és dubstep műfajú dalok keverednek, angol és magyar szöveggel fűszerezve. Az új nagylemezen számos előadóval működött együtt a csapat – a korongon felcsendül az AWS ("Viszlát nyár"), Deego, a Hősök, ("A Város Visszavár"), Járai Márk, Fura Csé ("Valaki Mondja El") és Mc Fedora ("It's Monday") is.

A Mixtape élőben július 5-én a Budapest Parkban debütál, a bulira számos meglepetéssel készülnek a fiúk - az egyedi, külön az eseményre tervezett vizuál előtt új dalok, illetve korábban nem hallott remixek is megszólalnak majd. A csapat nemrég tért haza orosz miniturnéjáról, amely során Moszkvában és Szentpéterváron játszottak. „Életre szóló élmény volt! Még sosem voltunk Oroszországban, eszméletlen érzés volt azt látni, ahogy megmozgattuk a két nagyváros közönségét. Jó visszajelzés volt számunkra, hogy van helyünk külföldön, és van erre a típusú zenére közönség". Pénteken a Budapest Parkban a hazai közönség is kitombolhatja magát a Cloud dalokra, a Mixtape addig is EZEN A LINKEN elérhető.