Ugrás a fő tartalomra

Indul a STRAND és a B my Lake 2019

Augusztus 20-24. között hetedszer nyitja meg kapuit Zamárdiban a STRAND és a B my Lake fesztivál. Hét évvel ezelőtt a MOL Nagyon Balaton keretében azzal a szándékkal indult útjára e két esemény, hogy augusztus végén - akkor, amikor a tóparti helyek jó része bezár - turistákat vonzzon a Balatonra. Az idei évben várhatóan minden eddiginél többen érkeznek Zamárdiba ezen az öt napon. A STRAND legnagyobb vonzerejű világsztárja Dimitri Vegas & Like Mike, Anne-Marie, a Bastille, Jason Derulo, Jonas Blue és John Newman, míg a fesztivál szomszédságában zajló B my Lake-en Sven Väth, a Tale of Us, Adam Beyer és Amelie Lens koncertét várják a legtöbben. A STRAND és B my Lake azonban jóval tartalmasabb kínálattal bír, mint ami a plakátokról kiderül. Összeállításunkban ennek bemutatására teszünk kísérletet.
STRAND Fesztivál Augusztus 20.
A nemzeti ünnepen várható kánikulához igazodva már délben megnyílnak a STRAND Fesztivál kapui, a kemping pedig még korábban, reggel 10-től várja a fesztiválozókat.
A IV. Petőfi Zenei Díj kétórás show-ja este 8-kor indítja az idei STRAND Fesztivált. A műsorban – amelyet az M2 Petőfi TV élőben közvetít – 12 kategóriában adnak át díjakat a hazai könnyűzene legjobbjainak.
A Petőfi Zenei Díj zárásaként este 10-kor a Balaton legnagyobb tűzijátékára kerül sor, amely különlegessége, hogy a látványos petárdák 300 méter szélességben borítják majd be az égboltot.
A tűzijáték után a Nagyszínpadon John Newman ad koncertet, majd a Follow the Flow koncertje és a Balaton legnagyobb Necc Party-ja zárja a napot – másnap reggel.

Világsztárok a STRANDon
Soha nem látott számban érkeznek világsztárok az idei STRAND Fesztiválra! A Nagyszínpadon egymásnak adja a mikrofont a Bastille, Jason Derulo, Jonas Blue, Steve Aoki, a legnagyobb érdeklődés pedig az Anne-Marie és a Dimitri Vegas & Like Mike nevével fémjelzett pénteki napot övezi. A többi színpad külföldi sztárja között találjuk a Sigma, az Ofenbach és a Modestep legénységét, valamint Fix Stevensont és a Culture Shockot.

Erős hazai kínálat - új színpadok a STRANDon!
Nem túlzás azt állítani, hogy a STRAND magyar zenei kínálata miden igényt kielégít. A Nagyszínpadon koncertező Halott Pénz, Wellhello, Majka, Punnany Massif és Rúzsa Magdi mellett 10 helyszínen összesen 180 előadó szerepel a programban. A fokozott érdeklődéshez igazodva nő a színpadok száma is az idei STRANDon.
Először jelenik meg a fesztivál kínálatában a városközpontként működő, impozáns Magenta Univerzum, amelynek színpadán négy napon át hazai- és külföldi sztárok koncerteznek.
A Borsodi Színpad programját magyar zenészek-művészek állították össze. Egy egész nap jut itt az Irie Maffia, Pixa, az Animal Cannibals és a Random Trip baráti körének.
A népszerű Tábortűz helyszín szervezője idén Járai Márk, a Halott Pénz énekese, aki négy napon át a hozzá közelálló előadókat látja itt vendégül.
A Petőfi Rádió új helyszíne a Petőfi Part, ahol napközben a fő sávban lányok állnak a DJ-pultba.

Nemcsak zene...
A STRAND Fesztivál – nevéhez hűen – már napközben is rengeteg játékkal várja a strandolni vágyókat.

Természetesen idén sem maradhatnak el a STRAND napi csatái: lesz kötélhúzó verseny, kidobós, vízicsata és STRAND Hero csata. Szintén kötelezőnek mondható STRAND program a Nagy STRAND Kaland, ahol idén is 3-6 fős csapatok versenyezhetnek egymással kincskeresés, tutajépítő verseny, illetve a Ki Mit Tud? alkalmával. Újdonság, hogy idén minden nap lesz homokvár építő verseny, STRAND Warrior ügyességi pálya és naponta más-más kihívással vár majd a Mindcrime kitelepülése, a Szabadulószoba, amelynek fővédnöke a Margaret Island zenekar.
A STRAND Art helyszín alkotó programjainak összeállításában Sena segítette a fesztivál szervezőit. Lesz tradicionális afrikai ruha dekor tanulás, ghánai adinkra szimbólumokkal textilfestés, ékszeralkotás újrahasznosított anyagokból vagy éppen saját STRAND póló készítés – mindennap déltől egészen kora estig.
A STRAND Festőiskolájában minden nap déltől más-más technikával, a Manzart rajziskola és művészeti műhely gyakorlott és rendkívül népszerű tanárai segítségével lehet majd kreatívkodni. A helyszín fővédnökei a Blahalouisiana tagjai, akik maguk is részt vesznek majd néhány foglalkozáson. 
„30 éve szabadon“ címmel a rendszerváltás évei, illetve a Páneurópai Piknik elevenedik meg a STRAND múltidéző helyszínén, ahol Ef Zámbó István által átalakított Trabant is megtekinthető majd.
Ef Zámbó István alkalmi tárlata a Magenta Univerzumban látogatható.

Idei újdonság a STRAND Songland helyszín, ahol minden nap 15 órától az egyik legtöbbet foglalkoztatott dalszövegíró (és nem utolsósorban a JETLAG frontembere), Molnár Tamás várja majd az érdeklődőket vendégeivel, többek között Bérczesi Robival (Hiperkarma), Ecküvel (Hősök), Csorba Lócival (Lóci játszik) és minden nap izgalmas kihívásokkal. A legjobb dalszöveg részletek a STRAND aftermovie dalába is bekerülhetnek!

Most is kinyit majd a Diákhitel Kávézó, ahol naponta izgalmas, érdekes előadásokon, beszélgetéseken vehetnek részt a STRAND vendégei. Megismerhetjük a Kárpáti család sikerének titkát, Sebestyén Balázs a média útvesztőjéről mesél, előadást tart Hevesi Kriszta és Zacher Gábor, fellép Dombóvári István, a szerelem pszichológiájáról beszél Matyi Csongor, kerekasztal beszélgetést tart a MINDSET, és itt lesz Dr Csernus Imre is.

Újdonság, hogy idén a WOW Hungary Óriáskerékre is felülhetnek majd a Balaton partján fesztiválozók, hogy koncert előtt, közben vagy után élvezhessék a festői kilátást – amit egyébként a bungee jumping, vagy a katapult csúcsáról is megtehetnek a bátrabbak. Akik nem vágynak a magasba, azokat a STRAND dodgem autói várják sok-sok szeretettel.

Fluor Mozija néven jelentkezik a kertmozi, amelynek programját a Wellhello frontembere állította össze, kizárólag magyar kultfilmekkel a kínálatban.

A STRAND Fesztiválon ezúttal is számos érdekes civil kezdeményezéssel találkozhatunk. A Civil Part keretében kint lesz a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület, a Magyar Cserkészszövetség, a Fesztivál Önkéntes Központ, a Hallás Társasága" Alapítvány, az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság a Kapcsolj! programmal, az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány, a Soproni Egyetem, a Fiatalok a Nukleáris Energetikáért és a ZABHEGYEZŐ Gyerekanimátorok Egyesülete.

Segít a STRAND
Hazai és világsztárok bevonásával zajlik a STRAND Fesztivál legfontosabb két ügye, amelyekre a nagy számú hazai közönség figyelmét szeretnék felhívni. A STRAND-ra érkező fellépőket – hazaiakat és külföldieket egyaránt – arra kérik, készítsenek el és dedikáljanak egy-egy papír aranyhalat, a fesztivál szervezői pedig minden elkészült mű után egy-egy rászoruló gyerek iskolakezdését támogatják 10.000 Forinttal az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. A várhatóan jelentős bevétel mellett legalább ilyen fontos az a publicitás, amelyet az akció élvez majd a fesztiválon, a médiában és a sztárok felületein. Ugyanilyen aranyhalat a fesztivál hivatalos shopjaiban bárki vásárolhat, a befolyt összeg pedig teljes egészében a rászoruló gyerekeké.

A STRAND másik fontos témája ugyancsak az oktatáshoz kapcsolódik. A MédiaUnió 2019-es topikja a tanári pálya megbecsülését célozza. Ennek apropóján a STRAND fellépőit kérték arra, hogy a koncertjeik közben meséljenek azokról a tanáraikról, akiknek sokat köszönhetnek, akikre szívesen gondolnak vissza. A fesztiválon működő kivetítőkön a koncertek között többek között ezeket a reklámfilmeket is vetítik majd.

B my Lake
Világklasszis LineUp

Indulása óta az elektronikus zene legkiválóbb artistjait gyűjti csokorba a B my Lake Fesztivál. Előremutató szemléletének és világszínvonalú programjának köszönhetően már az első évben elnyerte az „Európa Legjobb Új Fesztiválja” díjat a holland European Festival Awards-on. 2019-ben Zamárdiban lép fel Sven Väth, Tale of Us, Adam Beyer, Amelie Lens, Pan-Pot, Charlotte de Witte, I hate models, Julian Jeweil, Sasha, Sam Paganini, Stephan Bodzin, Recondite (Live), Rødhåd, Chris Liebing és még nagyon sokan mások.

Újra Magyarországon a Drumcode Night
A világ egyik legnagyobb techno kiadója, az Adam Beyer által vezetett Drumcode érkezik a B my Lake-re. Augusztus 22-én 12 órányi Drumcode a fesztivál nagyszínpadán. Adam Beyer, Amelie Lens, Pan-Pot, Julian Jeweil, Ramiro Lopez és Jay Lumen váltják egymást a pultban egészen reggelig.

B my day
Pénteken és szombaton már egészen korai órákban robban a fesztivál programja. Augusztus 23-án 18 órakor Sven Väth áll a lemezjátszók mögé. Naplementés szettje kihagyhatatlan program a B my Lake résztvevőinek, augusztus 24-én pedig a Mind Against 4 órás szettje nyúlik bele a naplementébe.

Extra programok
SUP deszkák, nemzetközi gyakorlattal rendelkező oktatók és teljes minőségi felszerelés biztosított a helyszínen minden nap 10-20 óráig. Akár a 6-8 fős SUP deszkák is kipróbálhatók.
Izgalmasan hangzik a SUP jóga és az esti SUP-túra is a Balaton legszebb partszakaszán.
Ha meghúztad a hátad, vagy sajog a vállad, akkor a thai masszázst is igénybe veheted a fesztivál területén.

DJ Workshopok minden nap
Idén azoknak is kedvez a fesztivál, akik szeretnék kipróbálni a DJ eszközöket. Rengeteg szintetizátor, különféle vezérlők, midi kontrollerek várnak szakértő személyzettel a Novation és a Zaj Stúdió jóvoltából. A hazai szcéna szereplői pedig eligazítanak a zene világában minden nap a workshopokon.

Megjegyzések

Népszerűek

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt a legújabb TKYD zseniál: Kövek a zsebben

A nagy igazságokat zenei formában kiszóró előadók számára nem a sajtómegjelenések száma a fontos, hanem az, hogy időről-időre tetoválás formájában az emberek bőrén landolnak örökre. Nos, többek között erről mesél TKYD legújabb anyaga.
A rapper január elején rukkolt elő friss nótával a Bloose Broavaz Produkció csatornáján. A Kövek a zsebben címet kapó szerzeményben közreműködő is akad, BCK személyében. "Sejtem az igazságot, de valaki mondja már!" - csendül fel a refrénben a mondat egy olyan dalban, amely első sorától az utolsóig totálisan életszagú és bizony számodra is ismerős rigmusokat, élethelyzeteket találhatsz benne, ha van egy álmod, célod, amiért hajtasz és még jó is vagy abban a bizonyos valamiben.
Meghallgatni ér!

Best of 2019: Ezek voltak a legjobb koncertek az évben

A 2019-ben is megannyi koncerten vehettem részt, de bizony nem volt könnyű kiválasztani a TOP bulikat! Akár egyetértetek a listám pontjaival, akár nem, járjatok koncertekre! Azzal nem lőhettek mellé...
A LEGJOBB BEMUTATKOZÓ KONCERT Decemberben az Instantban mutatkozott be Ficzkó András új bandája, a Decadancer. A valóban különleges, senki mással össze nem téveszthető hanggal megáldott énekest sokan az egykori Machine Mouse formációból ismerhetik (Fenn a csúcson, Az ajtó nyitva áll, Álomgyár, A játékos, A felhőn jársz, A pillanat), de nem csak ő lehet ismerős a(z elsősorban rock) zenekedvelők körében, hiszen basszusgitáron a Kiss Forever Band tagjaként világot járó Pocky (Fűzfa Zoltán), gitáron a Sex Action és a F.O.System Mátyás Attilája, dobon pedig Gerő Balázs (szintén Sex Action) erősíti a bandát. Megannyi bulival és produkcióval a hátuk mögött igen színes a zenei palettájuk a srácoknak, közös bennük, hogy mindannyian imádják a 80-as évek wave és szintipop világát, éppen ezért zenéj…