Az újrakezdés gondolatával játszik Héjja Krisztián legújabb száma

Héjja Krisztián gimnáziumi tanulmányainak utolsó évében kezdett el zenélni. Egy osztálytársa gitározott, az iskolában eljátszotta az akkori nagy slágereket, és Krisztiánnak nagyon megtetszett, hogy egyetlen hangszer így összehozta az embereket. Ekkor határozta el, hogy ő is zenélni kezd, egy év gyakorlás után pedig saját zenekara lett. Krisztián napjai azóta nem telnek el muzsikálás nélkül, aminek meg is van az eredménye.
Az előadó ugyanis előjött harmadik számával, az Újrakezdhetnénkkel. A dal egyszerű, mégis kellőképpen ütős. „Fehér Hollóval sikerült megvalósítani mindazt, amit én kigondoltam. A közös munka során éreztük, hogy ehhez a dalhoz szükségünk van egy karakteres női harangra is. Holló ajánlotta Orsoia-t (Farkas Orsolya), akit én a stúdiófelvételek előtt nem ismertem. Viszont a felvételek során úgy éreztem, mintha mindig is vele zenéltem volna. Furcsa érzés volt, ritkán adatik meg ez a szerencse.” – árulta el Krisztián.
A dalhoz persze klip is forgott, amelyben a fiatalok körében igencsak nagy népszerűségnek örvendő YouTuber, Toppler Dorina (toppdorina) kapott főszerepet. Dorina alakította ugyanis egy egykoron boldog pár hölgy tagját, klipbéli partnere pedig Ludas Alex volt.
„A klipben mindenképpen szerettük volna az általam átélt érzéseket, gondolatokat átadni egy olyan helyen, ami képes felidézni a dal hangulatát. Az általunk elképzelteket Miskovits Marci és Nagy Bence valósította meg vizuálisan. Az első vágás során láttam, hogy minden úgy és akkor került bele a videóba, ahogyan azt én megálmodtam. A klip egy nap alatt leforgott, nagyon sikeres, zökkenőmentes munka volt ez, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó közös projektünk a srácokkal.”
A dallal és a klippel alighanem mindenki azonosulni tud, hiszen kinek nincs egy olyan szakítása, amelyre időről-időre ne gondolna vissza. Mi lett volna, ha máshogy alakulnak a dolgok és az a bizonyos szétválás nem történik meg? Nos, nézd meg mindezt Krisztián olvasatában!