Ugrás a fő tartalomra

The Carbonfools és az energiatakarékos építészet

A zenekar új klipjét meglepő módon egy nemzetközi építészeti verseny helyszínén forgatta, ezzel is támogatva a pécsi, miskolci és algír szakemberekből álló csapatot. A dal már a készülő új album előfutára, melynek lemezbemutató koncertje január 23-án lesz az A38 Hajón.
„Még a nyár elején talált meg egy pécsi barátunk minket, hogy lesz egy Solar Dechatlon nevű verseny, amiben a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az algériai Blidai Saad Dahlab Egyetemmel összefogva Someshine néven indulnak.” – meséli a zenekar dj-je, Titusz.

A csapatok feladata az volt, hogy Kádár-kockából készítsenek egy modern, energiatakarékos házat. A projekt vezetője, dr. Kósa Balázs arra kérte a zenekart, hogy látogassa meg őket a helyszínen és akár egy rövid koncerttel lelkesítsék a versenyzőket a már majdnem kész házban. A versenyzőknek nagyon bejött a zenés lazítás, hiszen 14 nap alatt kellett felhúzniuk a házakat.

„Épp akkor készültünk el az új lemezre szánt Sunshine című dalunkkal, így adta magát a Sunshine-Someshine párhuzam. Először nem is tudtuk elképzelni, hogy lesz egy ennyire letisztult, már-már katalógus-szerű helyszínen felvett anyagokból egy olyan ’carbonos klip’, amely megtartja azt a funkcióját is, amely az építészet iránt érdeklődőknek szól. Végül arra jutottunk, hogy nem bonyolítjuk a dolgot, egyszerűen bedobunk néhány extra infóbuborékot a videóba.” – mondta el Fóris-Ferenci Gábor az zenekar énekese.

A Sunshine már az új The Carbonfools lemez előfutára. A teljes album az idei év végére várható, a lemezbemutató pedig január 23-án lesz az A38-on.

Megjegyzések

Népszerűek

Decadancer debüt. Bemutatkozott Ficzkó András új bandája

Új sokszínű new wave formáció a láthatáron! Szombaton az Instantban mutatkozott be Ficzkó András új bandája, a Decadancer. A valóban különleges, senki mással össze nem téveszthető hanggal megáldott énekest sokan az egykori Machine Mouse formációból ismerhetik (Fenn a csúcson, Az ajtó nyitva áll, Álomgyár, A játékos, A felhőn jársz, A pillanat), de nem csak ő lehet ismerős a(z elsősorban rock) zenekedvelők körében, hiszen basszusgitáron a Kiss Forever Band tagjaként világot járó Pocky (Fűzfa Zoltán), gitáron a Sex Action és a F.O.System Mátyás Attilája, dobon pedig Gerő Balázs (szintén Sex Action) erősíti a bandát.
Megannyi bulival és produkcióval a hátuk mögött igen színes a zenei palettájuk a srácoknak, közös bennük azonban, hogy mindannyian imádják a 80-as évek wave és szintipop világát, éppen ezért zenéjükben a rock mellett az elektronikus jegyek is fellelhetőek. Az Instantban izgalmas produkció bontakozott ki, ahol a szintén különböző műfajokat képviselő közönség egy emberként tán…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Párjával forgatott új klipet Dallos Bogi

Zavarbaejtően őszinte dallal rukkolt elő Dallos Bogi, aki a Rólunk című szerzeményéhez készült klipben szerelmes jelenetekben andalog „párjával”. Az érzelgős videóban Bogi a legtökéletesebb randihelyeken romantikázik „szerelmével”, aminek pikantériája, hogy a jeleneteket a fiatal énekesnő valódi párja álmodta meg. Bogi legújabb klipjét ugyanis szerelme, Temesi Ádám rendezte, aki nem jött zavarba attól, hogy a klipben egy másik férfi oldalán látta barátnőjét.

Az ábrándozás, a múlt és a jelen, az egykori közös randihelyszínek mélabús hangulata hatja át Dallos Bogi legújabb klipjét. A Fonogram díjas énekesnő A Dal 2014 műsorában tűnt fel, We all címűt dalát pedig egy ország dúdolta. A fiatal énekesnő Épp most című nagylemezével idén dalszerzőként is bemutatkozott, a most megjent legújabb klip és dal pedig a Rólunk címet kapta.
„Minden ember életében van egy olyan személy, akihez rengeteg szép emlék köti, ám a kapcsolat valamiért félresiklik… mégis, ha később az utcán találkoztok, zavar…