Ugrás a fő tartalomra

A Dalfutár szállítja a Sziget himnuszát

November 18-án indul Hajós András, a legnagyobb videómegosztón nagy sikerre futó, Dalfutár című műsorának harmadik évada, mely ezúttal a 2020-as Sziget himnuszának megírása körül forog.

“Kevés jobb dolog van a magyar Youtube-on, mint Hajós András műsora” – írta nemrég a kritika a Dalfutár című, a zenei alkotófolyamatot izgalmas módon bemutató műsorról, melynek harmadik évfolyamában nem kisebb feladatot kapnak az alkotók, mint a Sziget himnuszának megalkotása. "Bár a Dalfutár valójában nem is a zenéről, hanem az emberi együttműködésről szól, a játék mégiscsak a dalszerzés körül forog” – mesélte Hajós. “Szeretjük, ha jó dalok születnek a műsorunkban, mert a popzene mértékegysége a sláger. A műsorban alkotó zenészek, szövegírók, producerek és énekesek számára nagy elismerés, hogy a Sziget minket választott. Nekem személyesen pedig fontos üzenet, hogy függetlenül, tv-k nélkül, az internetről is vezet út a Nagyszínpadra" – tette hozzá Hajós, aki elmondta, hogy ezzel a Sziget - a Samsung mellé - beállt a Dalfutár főtámogatójának.

A dalfutár alapkoncepciója, hogy négy alkotó - szövegíró, énekes, zeneszerző és producer -, egymásról nem tudva, egymástól független dolgoznak egy dalon, majd összejőve együtt finomítanak a produkción. Ezúttal négy csapat, 4x4 alkotó dolgozik majd egy-egy Sziget “dalon”, s mostantól - folyamatosan - januárig születik majd négy mű, melyek egyike lesz a 2020-as Sziget “dicsőítő éneke”, azaz himnusza.

“Hajós és Jeli András műsora rendkívül kreatív és izgalmas, nem beszélve arról, hogy nagyon népszerű a hazai zenerajongók körében, mi pedig szeretnénk egy jó himnuszt összehozni, és rendkívül fontosak számunkra a hazai zenerajongók, ezért nagyon örültünk a Dalfutár megkeresésének” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki elmondta, hogy évekkel ezelőtt sok kritika érte a Szigetet, hogy a külföldiek “eluralják” a fesztivált, azonban mostanra mindenki számára egyértelmű, hogy a Sziget úgy tud valódi nemzetközi fesztivál lenni Európában, hogy a magyarok adják a közönség több mint felét. “Ez 2019-ben 120 ezer magyar látogatót jelentett, ami nagyon komoly szám, ha belegondolunk, és ennek mi nagyon örülünk” – tette hozzá Kádár.

Megjegyzések

Népszerűek

Ezzel a dallal szeretne erőt adni neked Schwartz Dávid

Új videót töltött fel a YouTube-ra Schwartz Dávid. A videó új, a dal viszont immáron 8 éves, üzenete ennek ellenére nagyon aktuális. Dávid nem csak előadója az Élj bárhol-nak, hiszen a szöveget ő jegyzi, a zenét pedig Szabó Péterrel közösen alkotta meg. 
"Bár ez a dal 2012-ben készült, most nagyon aktuálisnak érzem, mert az üzenete 8 év után vált nagyon fontossá. Ez a dal az akkori Eurovízióra készült, de azóta sem figyeltek fel rám a műsor készítői. Ez mára már egyáltalán nem számít, hiszen az értékek közvetítésénél semmi sem fontosabb. Hitet, erőt energiát szeretnék adni az embereknek." - mesélte az énekes.
Dávid! Szerencsére, akadnak, akik figyelnek rád!
Dávidot kíséri: SoundCircus Zenekar szerző: nikiahatos

Így lett Pofátlanul Boldog Singh Viki. / Beszélgettünk az új dalról és a klipről

Ki az a Singh Viki számomra? Egy IGAZI díva, aki stílusában tökéletesen ötvözi a cukiságot és a romantikát, emellett kifinomultságot és tisztaságot sugároz. Nem mellékesen az egyik legjobban éneklő női előadó hazánkban. Olyannyira, hogy a 2014-es Rising Star győztes címét neki adtam volna, de a két évvel későbbi Eurovízióra is őt küldtem volna ki a (Valla Attila szövegű) Katonákkal. Ennyit a múltról, jöjjön a jelen.

Viki ugyanis ma új dallal örvendeztette meg közönségét, amiben arról mesél, hogy miként lett ő Pofátlanul Boldog. Ebben az anyagban több stílus keveredik ízlésesen, egy falatnyi hiphop, egy falatnyi népdal, egy falatnyi minőségi pop. A modern hangzású dal érdekessége, hogy ez az első olyan munka, amelynek szövegét, zenéjét, hangszerelését, produceri munkáját Viki álmodta meg és készítette el. Hegedű fronton  a zseniális Farkas Izsák, masterként pedig a szintén fantasztikus Vígh Arnold tette hozzá a szükséges pluszt. Őszinte, hiteles, mesteri munkára számíthattok.
nikiahatos…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …