Ugrás a fő tartalomra

Varázslatos, klisémentes dallal rukkolt elő CéAnne

Az Adventi Rapcirkusz egyetlen női előadója új dallal rukkolt elő, amelynek témáját a közeledő ünnep ihlette. CéAnne-t ezúttal is lélekmelegítő hallgatni, ugyanis most magyarul énekel, ami szólóban nem igazán jellemző rá.

A Varázs nem a megszokott, klisékkel teli nóták közé sorolható, annál sokkal-sokkal életszagúbb. Szó esik benne a kissé zsúfolt adventi vásárokon, a félresikerült bejgliken, a forralt boron, a bezárt boltokon túl arról az idilli, valóban varázslatos otthoni menedékről, amire legbelül mindannyian vágyunk, várunk.
Szerezte: Ádám Péter, Szélinger Anna, Horváth Tamás
Szöveg: Ádám Péter, Szélinger Anna
Gitár: Horváth Tamás

szerző: nikiahatos

Megjegyzések

Népszerűek

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos

Vadonatúj projektbe kezdett a yesyes, itt az első dal az új albumról

Debütált a zenekar a legújabb száma, a Save Me Now, ami egyben az áprilisban érkező új albumuk címadó dala is.
A yesyes tavasszal megjelenő harmadik lemeze igazi megújulást hordoz magában, ugyanis az együttes énekese, Szabó Ádám úgy érzi, végre megtalálta önmagát, ami hatalmas változást hozott a banda életében is. „Szerettem volna a saját elképzeléseim szerint zenét írni, hangszerelni, mert azt gondolom, így a legőszintébb és leghitelesebb a dalszerző mondanivalója! Persze nagyon szeretünk külső emberekkel dolgozni, de úgy érzem, hogy amit át akarunk adni a közönségünknek, az legjobban akkor valósulhat meg, hogyha a magunk urai vagyunk - és a sok kísérletezésből, stúdió munkából a legjobbat hozhatjuk ki együtt!” – mondta a yesyes frontembere.
Az album tematikája pedig éppen ezt a folyamatot mutatja be: a kiteljesedés felé vezető út fázisait. „Nagyon idegesített, hogy vettem egy profi számítógépet, de nem tudtam rajta rendesen zenét írni!” – mesélte Ádám a kezdeti próbálkozásokról. „…

Itt a legújabb TKYD zseniál: Kövek a zsebben

A nagy igazságokat zenei formában kiszóró előadók számára nem a sajtómegjelenések száma a fontos, hanem az, hogy időről-időre tetoválás formájában az emberek bőrén landolnak örökre. Nos, többek között erről mesél TKYD legújabb anyaga.
A rapper január elején rukkolt elő friss nótával a Bloose Broavaz Produkció csatornáján. A Kövek a zsebben címet kapó szerzeményben közreműködő is akad, BCK személyében. "Sejtem az igazságot, de valaki mondja már!" - csendül fel a refrénben a mondat egy olyan dalban, amely első sorától az utolsóig totálisan életszagú és bizony számodra is ismerős rigmusokat, élethelyzeteket találhatsz benne, ha van egy álmod, célod, amiért hajtasz és még jó is vagy abban a bizonyos valamiben.
Meghallgatni ér!