Ugrás a fő tartalomra

Sziget 2020: itt az első nyolcvan fellépő

Sokáig hallgattak a Sziget szervezői, most azonban egy mindent kielégítő első bejelentéssel jelentkeztek, benne mintegy nyolcvan fellépővel. Kádár Tamás főszervező szerint már ez a lineup-részlet hű leképezése a Sziget változatos, izgalmas zenei kínálatának. A Sziget idén augusztus 5-11-ig tart, s a 7 napos bérletek mellett mostantól 3 és 5 napos jegyeket is lehet kapni, és idén először VIP belépő is vásárolható.

Végre a Sziget is előállt egy adaggal az idei fellépők sorából, s a szervezők rögtön mintegy nyolcvan zenekar és előadó nevéről rántották le a leplet. “Ezzel a gazdag bejelentéssel szerettük volna érzékeltetni, hogy a Sziget zenei felhozatala mennyire sokszínű és aktuális” – meséli Kádár Tamás főszervező. “Olyan előadókat raktunk most egy csokorba, akik között ugyanúgy megtalálhatók nagy sztárok, visszatérő kedvencek és számos kurrens zenei csemege, nagy ívet húzva földrajzilag és műfajilag egyaránt” – tette hozzá a főszervező. “Az idei lineup-ban bizonyára mindenki talál magának kedvére való fellépőket illetve felfedezhet számos újdonságot” – zárta a bejelentést Kádár.

Itt áll tehát az első Sziget-bejelentés sora: Calvin Harris, Dua Lipa, Kings Of Leon, Major Lazer, The Strokes, Khalid, Stormzy, A$AP Rocky, Lewis Capaldi, Foals, Mark Ronson, Foster The People, Diplo, FKA twigs, Caribou, Kaytranada, Jon Hopkins live, blackbear, Sigrid, Of Monsters And Men, Keane, Glass Animals, Daughter, Clutch, Denzel Curry, Mabel, Loyle Carner, slowthai, Little Dragon, Miles Kane, Tom Walker, Rilès, Floating Points live, Alison Wonderland, Little Simz, Sevdaliza, Jamie Jones b2b Joseph Capriati, Dixon, Bob Moses club set, Camelphat, Claptone, Solardo, Kölsch, Joris Voorn, R3HAB, Troyboi, Kensington, Seasick Steve, Bikini Kill, Fever 333, Chris Liebing, Sam Feldt live, NGHTMRE, What So Not live, Bakermat, Anna Calvi, Alice Merton, Lola Marsh, Jeremy Loops, Ezra Collective, Parquet Corts, Jade Bird, METZ, Amyl and the Sniffers, Viagra Boys, Altin Gün, Kokoroko, Sasha, Matador, Tourist, I Hate Models, Gerd Janson, Stanton Warriors, Black Honey, Giant Rooks, Briston Maroney, Volac, Droeloe, ATLiens.

Megjegyzések

Népszerűek

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos

Itt a legújabb TKYD zseniál: Kövek a zsebben

A nagy igazságokat zenei formában kiszóró előadók számára nem a sajtómegjelenések száma a fontos, hanem az, hogy időről-időre tetoválás formájában az emberek bőrén landolnak örökre. Nos, többek között erről mesél TKYD legújabb anyaga.
A rapper január elején rukkolt elő friss nótával a Bloose Broavaz Produkció csatornáján. A Kövek a zsebben címet kapó szerzeményben közreműködő is akad, BCK személyében. "Sejtem az igazságot, de valaki mondja már!" - csendül fel a refrénben a mondat egy olyan dalban, amely első sorától az utolsóig totálisan életszagú és bizony számodra is ismerős rigmusokat, élethelyzeteket találhatsz benne, ha van egy álmod, célod, amiért hajtasz és még jó is vagy abban a bizonyos valamiben.
Meghallgatni ér!

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…