Ugrás a fő tartalomra

Emlékirataiból mesél történeteket Karácsony James az LGT-ről

Egy perc gondolkodási időt kapott 1974-ben Karácsony János, hogy eldöntse, lenne-e a Locomotív GT új gitárosa. Bár a feladat egyszerűnek tűnik, ahhoz, hogy ma megértsük a döntés súlyát, ismernünk kell a korszak beat- és rockzenei viszonyait, valamint tágabb összefüggéseiben a történelmi, politikai, társadalmi és kulturális körülményeket. Karácsony János elfogadta a felkérést, és az LGT negyedik, Mindig magasabbra című lemezén már ő gitározott. A Neked írom a dalt, az Álomarcú lány és az Egy elfelejtett szó című slágerekkel megjelent albumot a közönség együtt hallgathatja végig a gitárossal március 19-én a Lemezjátszó Classic-esten Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol Karácsony János mesél a lemezről és a korszakról.

A hazai könnyűzene legendás és megkerülhetetlen zenekara a Locomotív GT 1974-ben már három lemezzel, jelentős rajongótáborral és külföldi sikerekkel büszkélkedhetett, Barta Tamás gitáros mégis úgy döntött egy amerikai turné után, hogy kint marad az Egyesült Államokban. Az LGT ezért Karácsony Jánost, vagyis becenevén James-t, a Generál gitárosát kérte fel, hogy vegye át a helyét. -Emlékszem, hogy Kelet-Berlinből jöttünk haza a Generállal, és a szüleim háza előtt várt az LGT technikusa azzal, hogy a fiúk szeretnének velem beszélni. Elmentem Laux József dobos és Adamis Anna szövegíró lakására, ahol megkérdezték, lennék-e az új gitárosuk. Azonnal igent mondtam, de ez csak kívülről tűnik ilyen egyszerűnek. Az LGT szakmai körökben nagyon elismert zenekarnak számított, és nem sokan tudtak volna ellenállni ennek a felkérésnek. Ráadásul kiderült, hogy Barta Tamás javasolt engem utódjának, és úgy képzelte, hogy ha az LGT újra Amerikában turnézik, ketten állunk majd a színpadra. Tamás nagyon jóhiszemű volt, a legjobbat feltételezte, és nem gondolt bele abba, hogy a korszak „disszidenseinek” családtagjait, barátait is bünteti az akkori politikai rendszer. A döntésnél azt is figyelembe kellett vennem, hogy a Generállal akkor már szintén komoly sikereink voltak Kelet-és Nyugat- Európában. Az LGT tagjai egy perc gondolkozási időt adtak, de én azonnal rávágtam, hogy igen. A Mindig magasabbra című lemezen már én gitároztam – mondta Karácsony János, vagyis James.

Az LGT 1975-ös Mindig magasabbra című lemeze ilyen körülmények között született, rajta olyan legendás dalokkal, mint a Szólj rám, ha hangosan énekelek, az És jött a doktor, az Álomarcú lány vagy az Elfelejtett szó. A jelenleg a memoárján dolgozó Karácsony János úgy véli, hogy a beat- és rockzene történelme nincs teljesen feltárva, a mai közönség pedig már nem érti az akkori korszak összefüggéseit. A politikai, társadalmi, kulturális kontextus nélkül viszont nem lehet elmagyarázni, miért alakult másként a rockzene Londonban, Los Angelesben vagy Budapesten. A mai fiataloknak már nincs kellő ismeretük arról, milyen hatással volt a beatkorszakra a II. világháború, az 1956 utáni megosztottság vagy az 1968-as események, és nem érthetik azt sem, mit jelentett disszidálni, mi volt az a sanzonbizottság és miért tiltották be az LGT több nagylemezét is.

Az LGT Mindig magasabbra című albumáról és az akkori korszakról további részleteket elevenít fel Karácsony János március 19-én Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben. A közönség kiváló hangzásban hallgathatja végig a teljes albumot a legendás gitárossal, akivel Horváth Gergely, a Klasszik Rádió műsorvezetője beszélget. Mivel a gitáros éppen a memoárján dolgozik, számos történetet hallhat tőle a közönség első kézből. Az estet a Lemezjátszó Classic programsorozat részeként szervezik meg a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram támogatásával, a Fülesbagoly Alapítvány partnerségében.

Megjegyzések

Népszerűek

Dalok, amik új értelmezést kapnak a karanténban

A mostani nyomasztó helyzetben hatalmas energiaforrást jelentenek a most is alkotó zenészek újdonságai. Azonban, ahogy telnek a napok, egyre több régi, régebbi dal sorai kapnak új értelmet a karantén időszakban. Most ezekből hoztam nektek egy kisebb csokrot. AFC- Mennyország Újra értelmezhető sorok szerintem: "Nem is a magányom tart sakkban, inkább a fájó távolság. Megin’ a fékevesztett harc, gyötör sok könnybe fulladt vágy. Én, aki az életet úgy falta, mára csak a válaszokra vár."
HŐSÖK - Remény
Újra értelmezhető sorok:
"Tudom az élet sokat ad, de vissza sokat is kér.
Hosszú az út, és a félelem mi hazakísér.
Csak egy dolog marad meg, a remény, egy utolsó esély."

De akár maga a refrén is újragondolható:
"Remény, hogy jobb legyek, Figyelek mától.
Megfogadom azt is: Tanulok a hibákból.
Ott akarok lenni, Ahol egymással törődnek,
Tisztábban látom a jövőmet."
PUSKÁS PETI - Kártyavár
Újra értelmezhető sorok:
"Várj! Mentsük a menthetőt.
Bár most életünk megdőlt.
Kártyavár…

Ezzel a dallal szeretne erőt adni neked Schwartz Dávid

Új videót töltött fel a YouTube-ra Schwartz Dávid. A videó új, a dal viszont immáron 8 éves, üzenete ennek ellenére nagyon aktuális. Dávid nem csak előadója az Élj bárhol-nak, hiszen a szöveget ő jegyzi, a zenét pedig Szabó Péterrel közösen alkotta meg. 
"Bár ez a dal 2012-ben készült, most nagyon aktuálisnak érzem, mert az üzenete 8 év után vált nagyon fontossá. Ez a dal az akkori Eurovízióra készült, de azóta sem figyeltek fel rám a műsor készítői. Ez mára már egyáltalán nem számít, hiszen az értékek közvetítésénél semmi sem fontosabb. Hitet, erőt energiát szeretnék adni az embereknek." - mesélte az énekes.
Dávid! Szerencsére, akadnak, akik figyelnek rád!
Dávidot kíséri: SoundCircus Zenekar szerző: nikiahatos

Brightoni tájakra utaztat a Margaret Island új klipje, a Valahol

Valahol ez így volt szép, szól a zenekar új dala - az emlékekről, elengedésről és továbblépésről is szóló dal fontos emlékké avanzsált a pár hete a Balatonhoz visszavonult alkotócsapat számára. A Miki357, Mazzag Izabella, Takács Márk Ádám és Vincze Patrik által készített klipet még épp sikerült a járvány kirobbanása előtt, január folyamán leforgatniuk, ráadásul egyik kedvenc angol tengerparti városukban, Brightonban, ami többek között nyitott szellemiségéről, toleráns és kedves lakóiról, sokszínűségéről, pezsgő éjszakai életéről híres.
“Brighton az egyik kedvenc városunkká vált az utóbbi időben” - mesél Lábas Viki a kinti élményekről, “vannak már kedvenc kávézóink, éttermeink, szórakozóhelyeink, sőt, még egy gyilkos cukrászdát is felfedeztünk magunknak, amit csak haladóknak mernénk ajánlani! Igazán inspiráló a kinti közeg, ráadásul ott is víz közelben tudunk lenni/alkotni, Fonyódhoz hasonlóan. Sok zenészt ismertünk meg, barátságok köttettek, így pláne alig várjuk, hogy vége legyen az …