Ismét érzelmeset zúz a Touch Me Not

Legutóbbi, szerelmes témájú Első látásra című daluk után ismét komoly érzelmekről zenél a Touch Me Not. Elkészült a zenekar legújabb klipje, a Figyelj rám!, amihez főszereplőnek Varga Ádámot kérték fel. A színész - akit A Tanár, a 200 első randi vagy a #Sohavégetnemérős produkciókban is láthatott már a közönség - örömmel mondott igent, és frenetikusan teljesített a szerepben.

Színészi szempontból nagyon izgalmas volt a forgatás, hiszen újdonság volt számomra a feladat, amit a klip koncepciója megkövetelt. A szövegben rengeteg kapaszkodót találtam, ezekből merítettem ihletet. sőt, néhány párhuzamos vonatkozásra is figyelmes lettem a saját életemmel kapcsolatban. Szuper élmény volt a Touch Me Nottal zúzni” – mesélte a színész.

A pop-metál banda fülbemászó szerzeményét az énekesnő, Lilla története ihlette meg. „A dal az én személyes Canossa-járásomról szól, és arról az emberről, akit nagyon szerettem, de ennek ellenére képes voltam rettentően megbántani. Sajnos ez bárkivel megtörténhet, és hajlamosak vagyunk néha azokkal a legrosszabbul viselkedni, akik a legközelebb állnak hozzánk. Fontos lenne, hogy jobban odafigyeljünk egymásra, az egót pedig tegyük félre” – mondta Kucsera Lilla, aki azt is hozzátette, azt szerették volna megmutatni a klipben, hogy hogyan váltakoznak az érzelmek a kétségbeeséstől a beletörődésen át, a reménykedésig.


„Szeretünk az ellentétek világában mozogni, valahol ez jellemző a zenénkre is. Ebből kiindulva úgy gondoltuk, érdekes lenne, ha ezúttal nem minket lehetne látni, hanem Varga Ádám szerepelne végig a kisfilmben. Teljesen letisztult, minimalista képi világot szerettünk volna mutatni, hiszen a szövegben és a zenében is annyi minden történik” – árulták el a cukimetál magyar képviselői, a Touch Me Not tagjai.