Ugrás a fő tartalomra

Olyan egyszerű. Ettől boldogok a Hősök

10 nappal ezelőtt rukkoltak elő a jelenlegi koronavírus és karantén helyzet ihlette #vigyázzunkegymásra dalukkal, most pedig itt egy új klip is a Hősöktől. Mielőtt rajta ragadnánk a depi-vonaton, a kreatív, most is alkotó előadóknak hála hatalmas energiát meríthetünk a zenékből. Az Olyan egyszerű érdekessége, hogy a klip egyik főszerepét Mentha kisfia, Gergő alakítja. 

nikiahatos: Mik azok a dolgok, amik akár alapból, akár most ebben a karantén helyzetben titeket boldoggá tesznek? 
CéAnne: "Jelenleg nagyjából egy dolog tud teljesen kikapcsolni, ez pedig a főzés. Minden nap főzök most. Ezen a héten végre hangszert is vettem a kezembe, és elkezdtem olvasni olyan könyveket, amiket terveztem már jó ideje." 
Menthamadafaka: "Ami boldoggá tesz, az a gyermekem. Ha ő nem lenne, nem is tudom mi lenne, vagy mi lett volna velem. Úgy érzem, ő szeret engem, tényleg, igazán. Bármilyen szar van körülöttem, ő akkor is reményt adott és ad most is. Érte csinálok mindent és minden gondolatom végén ő van. Legyen az bármilyen téma, mindig ő van ott legvégül. Nagyon büszke vagyok rá! A másik dolog pedig az, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, amit Ecküvel megálmodtunk, amikor 18 évesek voltunk. Most éljük ezeket az időket meg, nyilván a vírus közbeszólt, de akkor is mindenképpen értékelni tudom, hogy megadatott nekünk. A közönségünk, a hallgatóink is erőt adnak, hogy vannak, hogy hallgatnak minket. A koncerteken az a rengeteg energia, ami ott felszabadul, az tényleg csodás, más dolog nem tudja visszaadni azt az érzést. Sok mindennel foglalkozom. Graffiti, fotó, videó, urbex és sorolhatnám. Mindenben van valami számomra, ami olyat ad, amit a másik nem tud, pedig valahol összekapcsolódnak ezek a dolgok. Amikor ezeket a kisfiammal össze tudom tenni úgy, hogy együtt csináljunk valamit, na az a legszebb dolog a világon! Mint például az, hogy az új klipben ő szerepel, vagy az, hogy eljön velem urbexelni, mert ő is imádja.
Eckü: "Nevetés, hús-vér közösségi élmények, sport, inspiráló történetek olvasása, jó zenék, ezek azok a dolgok, amik boldogságot hoznak."
Tedd boldoggá ezt az ütős formációt és csekkold a klipet most!

Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Mentha és Eckü. Vokál: Szélinger Anna
Klip: Queen Media
Vágás: Elyazgi Dénes
Főszerepben: Ozsváth Gergő és Tordai Botond
Kosarasok: Katona Ricsi és Bóka Peti

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos