Időnként fekete báránynak érzed magad? Akkor neked írt dalt a Follow The Flow

A Follow The Flow formáció két kategóriában (Az év zenekara, és az Év videoklipje) is jelölt az idei Petőfi Zenei Díjon. Ez pedig nem csoda, hiszen már az első közös dalukban (Plátói) is kiforrott, harmonikus felállásnak ígérkeztek és szerencsére azóta sem kellett csalódnunk a formációban.

FuraCsé, BLR és Szakács Gergő tegnap rukkolt elő a Kivetettel, amivel valószínűleg igen sokan fogtok tudni azonosulni. Ugyanis nincs olyan ember, aki időnként ne gondolkozna el azon, hogy vajon jól csinálja-e a dolgait, vagy ne érezte volna, hogy őt valamiért jobban szívatja az élet, mint a környezetében lévőket, vagy aki nem érezte volna magát valahol feleslegesnek, fekete báránynak. A srácok továbbra is izgalmas témákat ragadnak meg, rendkívül művészien felépítve, feldolgozható formában tálalva.

"Sosem volt szokásunk a véleményünket véka alá rejteni, de a legkifejezőbbek mindig akkor vagyunk, ha azt zeneileg tesszük. Rengeteg olyan történés volt 2019 novemberében a világban, amivel nehezen tudtunk azonosulni, így hát kiírtuk magunkból. Visszagondolva, mintha gondolatban megágyaztunk volna életünk legkiszámíthatatlanabb évének." - fogalmazta meg az együttes.

Te meghallgattad már? Érdemes a klipre is figyelni!

Zene: Somogyvári Dániel, Szakács Gergő
Szöveg: BLR, Fura Csé
Mix & Master: Godó Zoltán

Rendező: Galler András "Indián"
Operatőr: Szőke János
Gyártásvezető: Bognár Tibor
Vágó, Colorist: Fekete Balázs
Kameratechnikus: Bíró Attila
Világítás: P.B.L
szerző: nikiahatos
nyilatkozat: Head of PR | Supermanagement