Ugrás a fő tartalomra

Veres MóNikával nyomulnak Majkáék

Ha megnézed a Majka és Curtis újdonságához forgott klipet, kicsit olyan érzésed lehet, mintha egy mini, majdnem 4 perces Halálos Iramban sűrítményt látnál. Az Elek Péter rendezésű videóban akad balhé, békülés, győzelem, vereség, autók, (többek között  Lamborghini, Mustang, McLaren),  sebesség, napszemcsik, nem mindennapi szettek, no és persze (táncos)nők (többek közt Erdős Viola) is dögivel. Nekem különösen tetszik a klip békülős jelenete, hiszen köztudott, hogy egy időre külön váltak a két előadó útjai, ám végül Majka és Curtis visszataláltak egymáshoz.

Na de a nóta... A csúcson túl zenéje az 1984 -es When the rain begins to fall (Jermaine Jackson, Pia Zadora) dal alapjával egyenlő, az énekhangot pedig a fantasztikus tehetségű, sokszor méltánytalanul mellőzött, valóban zseniális Veres Mónika (Nika) jelenti. Aki vélhetően Kollányi Zsuzsit is váltja a produkció zenekaros (Kolta Gergő, Zsedényi Dániel, Deseő Balázs, Udvardy Gergő, Vető Péter, Hermann Bertold) felállásában, ugyanis egy áprilisi Magneoton sajtóanyag szerint Zsuzsi immáron csak "volt oszlopos tagja hosszú időn keresztül" a zenekarnak, míg Nika Curtis egyre több, a próbák hangulatába beengedő sztorijában lelhető fel az Instagramon. Egy biztos, Majkáék hibátlan ízléssel rendelkeznek, hiszen Zsuzsival közösen fergeteges koncertélményt nyújtottak a közönségnek a szuper nóták (Partykarantén, Elég lesz, Valahonnan) mellé, és Nikával (Száz felvonás) sem lehet mellényúlni. Remélem, hogy végre akkora rivaldafény vetül erre a lányra, amekkora már nagyon régen kijárna neki.
szerző: nikiahatos

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos