Ugrás a fő tartalomra

INTERJÚ: Így született meg a nyár egyik legütősebb kollabja,a MindigMindig

Tegnap ismét egy ütős kollaboráció landolt a legnagyobb videómegosztón.MindigMindig előadói nem mások, mint a Hősök egyik motorja, Mentha, illetve Çurta (SativuS), úgyhogy talán már ennyi információ bőven elég ahhoz, hogy tudd, minőséget kapsz (kivéve, ha Okoska vagy). Laza stílus, ütős gondolatok, rafinált rímek. Ha ez a flow nem ráz fel, akkor semmi. Jöjjön hát egy röpke betekintés a kulisszák közé Çurta tálalásában.

"Menthával sok közös van bennünk, az egyik ilyen a francia rap iránti szeretetünk. Először egy ehhez köthető dalt akartam vele csinálni a készülő szóló lemezemre, de az annyira nem tetszett neki. Így hát elmondta az elképzeléseit, én pedig pont karanténban voltam, szóval körülbelül két nap alatt elküldtem neki a MindigMindig demóját, ami viszont már bejött neki és gyorsan összehoztuk a dalt. Felületesen régóta ismerjük egymást, a Sativusszal játszottunk már párszor a Hősök előtt. Nekem ő régi kedvencem, szóval megtiszteltetés volt vele dolgozni, jól kijöttünk egymással és így, hogy jobban megismertem ezalatt a pár nap alatt, amit nálam töltött, nagyon pozitív csalódás volt számomra" - kezdte a BSIDE-nak Çurta.

"Nagyon jól éreztük magunkat a forgatáson, ami szerintem látszódik is a felvételeken, elég energikus lett. Nekem kicsit stresszesebb volt az egész folyamat, mert én intéztem a helyszíneket és próbáltam úgy koordinálni a dolgokat, hogy mindenhova odaérjünk időben. Szerencsére elég gördülékenyen ment minden." - mesélte a klipforgatás kapcsán az előadó. "A bolt előtti forgatás azért volt élmény, mert kijöttek az emberek az utcára és az erkélyekből, a házak előtt néztek minket. A fertődi aszfaltos placcon pedig király volt látni a barátainkat, ahogy trükköznek a gépekkel. Külön köszönet azoknak, akik szerepeltek, segédkeztek a klipben és Schilling Rolinak is hatalmas hálám a felvételekért. Cobainek köszönet az alapért, CAP-nek a keverésért, illetve Menthának a közreműködésért. Persze ahogy azt kell, este levezettük a munkát és buliztunk egy jót Sopronban." - tette még hozzá Çurta.

Szöveg, rap: Çurta, Mentha
Prod: Cobain
Mix, master: CAP
Operatőr: Schilling Roland
Edited, directed by Çurta

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos