Megunhatatlan ByeAlex új száma. Itt az Emlékszem (vagy...)

ByeAlex az utóbbi időben olyan társakkal dobott ki közösen zenét, mint HRflow, Manuel, Giajjenno, vagy éppen Hiro. Az előadó legújabb szerzeményét az Emlékszem (vagy...) jelenti, amelyben basszusgitárosa és vokálosa, Poór András is hangsúlyt kapott. 

Ez a fülbemászó, mégis mélynek mondható dal főleg koncertekre, fesztiválokra születhetett (vagy f*szt), nem pedig rádiós játszásokra. Utóbbira talán nincs is feltétlen szüksége az előadónak, hiszen Alex nótái rendszerint az első helyek egyikén landolnak a legnagyobb videómegosztón, a közönség szeretete (is) viszi előre a produkciót. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a nótához forgott videóban rajongó hölgyeket láthatunk. Apropó, a klipben ezúttal is több ízben visszatér a rózsa motívum, többek között ByeAlex húga, Amiizmus által készített dzsekijén.

Az én szívemhez mindig közel álltak azok a klipek, amelyekben nem csak a főhős, de a mögötte, mellette bizonyító zenekar tagjai is láthatók. Ez pedig pont olyan, úgyhogy ezért is jár még egy piros pont.

Zene: ByeAlex, Somogyvári Daniel
Szöveg: ByeAlex, Poór András
Keverés, maszter: Somogyvári Dániel 
videó: studio-x
rendező: Derzsy András
operatőr: Temesi Ádám
szerző: nikiahatos

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Itt jártunk: A Honeybeast és a Prove bulijával búcsúztunk el idén a Budapest Parktól

Szívfacsaró, egyben csodálatos volt a Siklósi Örs emlékkoncert

Ilyen lett TKYD Félelem és Életerő könyve