BESZÉLGETTÜNK - Emy: Nagyon élvezzük, hogy elrugaszkodhatunk a valóságtól

Sarkadi-Szabó Emesét sokan a Nyerő Páros műsorából ismerhettétek meg, ahol egykori kedvese oldalán állta ki a próbákat. A fiatal lány azonban több zenekar énekeseként is szerencsét próbált, nemrég pedig Drawen (Zsemle Alex) társaként új zenei projektbe kezdett bele. Első közösük a LIGHTRIDER címet kapta, és a duó munkásságában az az igazán érdekes, hogy nem a megszokott csöpögős szerelmes nótákra számíthatunk tőlük, hanem egy sokkal kalandosabb, mesésebb, akciófilmszerű világba kalauzolnak el bennünket.

nikiahatos: Mikor érezted először, hogy te valahogy, valamilyen formában zenével szeretnél foglalkozni az életed során?
Emy: Anyukám szerint előbb énekeltem, mint beszéltem, így amint kisiskolás korba léptem, rögtön beírattak gitár és ének szakra. Fura gyerek voltam, folyton álmodoztam, sokáig hittem a mesékben, kerestem a csodákat, valami megfoghatatlant. Végül mindezt megtaláltam a zenében, így lettem szerelmese ennek a dolognak. Van még mit tanulnom, van még hova fejlődnöm, de egy biztos, imádom csinálni.

nikiahatos: Drawen oldalán elindult az új projekted, amelynek első eredménye a LIGHTRIDER címet kapta. Te miért szereted ezt a felállást és ezt a dalt?
Emy: Drawennel több éve zenélünk együtt, sőt, jó barátok vagyunk. Szerettem volna valahogy belehelyezni magunkat a dalainkba; innen jött az ötlet, hogy miért is ne vágjunk bele egy közös szinte filmszerű utazásba. Minden dalunk egy őrült kaland lesz, és egy dimenzió-kapu segít át minket a következő klipbe, így utazunk majd dalról-dalra. A LIGHTRIDER-ben szuperhősök voltunk, egy szuperképességekkel felruházott autóval szálltunk szembe a gonosszal. Szerintem ez egy nem mindennapi sztori, Drawennel nagyon élvezzük, hogy elrugaszkodhatunk egy kicsit a valóságtól.

nikiahatos: Mesélj egy picit az alkotó társakról (Alex Zsemle, Balázs Bogdán, Dániel Majoros, Gergely Tóth) segítőidről (Diaz, Fluor)! Miért pont velük dolgozol?
Emy: Az egy dolog, hogy mi megálmodtuk ezt a képzeletbeli világot, de a megvalósításhoz igazi szakemberekre volt szükség. A klip látványvilágáért Bogdán Balázs felelt, aki egymaga rakott össze egy komplett animációt, ami a videóklipek piacán is nagy ritkaság. A klip élő képeit, vagyis az introt a Sunny Stúdió munkatársainak köszönhetjük; szuper filmesre sikeredett, nagyon passzol a klip további képi világához. Végül, de nem utolsó sorban köszönet jár az útmutatásért, tanácsokért, szakértelemért Tominak és Diaznak. Mindenki elengedhette a fantáziáját ebben a projektben, így nagyon élveztük az alkotás részét.

nikiahatos: Ez a dal angol nyelven szólal meg, terveztek magyarul alkotni? Mit ígérsz nekünk a jövőre? 
Emy: A közös dalaink angol nyelven íródtak, az okok pedig nagyon egyszerűek. Egyrészt nagyon szeretek angolul szöveget írni, másrészt pedig furán hangzik magyarul egy fantasy történet elmesélése egy dalban. Ettől függetlenül megpróbálkozunk a magyar nyelvű változatokkal is. Saját dalokkal is készülök, amik kevésbé lesznek mesések, de annál inkább Mesisek (nevet - szerk). Viccet félretéve, ez egy sokkal személyesebb hangvételű dolog lesz, amit remélhetőleg hamarosan halhattok is majd!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ONLINE PREMIER: A közreműködés dömping után fergeteges szólóval jelentkezik Curta

Hamarosan újabb csöppséggel bővül Pásztor Anna családja!

Olvasói élmény I Ilyen volt az Animal Cannibals könyve