Barangolj a Művirágok karneválján a Fatal Errorral!

A 2011-ben alapított alternatív rock–metál zenekar, a Fatal Error a 2020-as járvány és leállás ellenére sem hagyta porosodni hangszereit. A színfalak mögött folyamatosan dolgoznak a negyedik nagylemezükön, amelynek első, egyben címadó dala a Művirágok karneválja ma jelent meg. 

A mestermű remekül felépített könnyed hangvételben dolgozza fel azt a fajta barangolást, ami mostanában sokunk életére jellemző: a szerelmi, érzelmi kilengéseket és a mindennapi nehézségeket. Hangszerelésben a zenekar eddigi anyagaitól eltérően a dal alapja akusztikus elemekre épül, de ugyanúgy megtalálható benne az erőteljesebb gitárhangzás is, amely dinamikailag megerősíti a dal ívét.

A videoklip mindezt pedig egy szép, természetes környezetbe ültetve jeleníti meg.
A klip munkálatairól Rimóczi Zsolt a zenekar énekese az alábbiakat mondta: „Igazából a srácokkal nem akartuk túlgondolni a klip koncepcióját, szerettünk volna egy szép képi világot társítani a dalhoz, ezért Bikali Sanyi barátunkkal kimentünk hajnalban, hogy Biatorbágy mellett elcsípjük a napfelkeltét. Nagyon korán kellett kelni, de úgy érezzük, megérte, jó, hogy ezeket a pillanatokat meg tudtuk örökíteni. Reméljük, hogy a közönségnek is tetszeni fog a dal és a klip is.”

Felvétel: Balázs Mihály
Mix & Master: Vári Gábor (Miracle Sound)
Hegedűn közreműködik: Farkas Izsák
Felvétel: Bikali Sándor
Vágás: Balázs Mihály
Fényelés és utómunka: Bikali Sándor, Balázs Mihály
Szerkesztette: nikiahatos

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Demko Matyi: "A zongora maradt a fő hangszerem! Hangszerelem!" - Interjú

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

VIDEÓ - Molnár Tamás: "Ausztrália érintetlensége nagyon megfogott."