Térben és időben is utazunk a Belau friss klipjében

Take you to the sea – vallják szerzeményeikről. A Belau (Kedves Péter és Buzás Krisztián) lehetőséget kínál.
Menedéket a modern világ emberének arra, hogy a zenekar önismeretre invitáló zenéjén keresztül a
hallgató elmélyülhessen önmagában, miközben a zenekar által megalkotott modern és elegáns ütemek
keverednek az elme nyugalmát örökké remélő szövegekkel. Az inspiráció pedig állandó. A természet
legalapvetőbb elemei, melyek közül számukra a legfontosabb a végtelen tenger és annak ereje.
A formáció négy és fél éves fennállása során számos határon túli sikert könyvelhetett el, ez idő alatt közel 200
koncertet adtak 23 országban, és olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az
Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW. Az elmúlt években olyan komolyabb rádiók játszották
dalaikat, mint a BBC Radio 1, vagy a KEXP, és olyan nemzetközi médiumok írtak róluk elismerően, mint a
Billboard, a Clash Music, a The Line of Best Fit, vagy a Ones to Watch, de bekerültek a Café del Mar playlistjébe
is. A Belau első lemeze 2017-ben Fonogram-díjat kapott, és tavasszal átlépték az egymillió streamet is az eddigi
kiadványaikkal.
A számos pozitív kritikát bezsebelő Colourwave tavasszal jelent meg, az önismeret mélyebb lehetőségeinek
kiaknázása felé próbál utat mutatni. "A ’Risk It All’ a lehetőség dala. Az egyik kedvencünk az új albumról, a
megjelenés óta több nagy nemzetközi rádió is előszeretettel játssza és már túl a 100.000 streamen. Már
korábban is éreztük a potenciált a dalban, így még februárban több országban, gyönyörű helyszíneken le is
forgatta a stáb a hozzá tartozó mozgóképet. Áprilisban szeretnénk kiadni a Colourwave Deluxe verzióját,
amelyen újragondolások, remixek, live sessionök, de vadonatúj dal is lesz, erről az egyik szemelvény a Risk It
All éjszakai verziója, ahol egy picit misztikusabb, sötétebb, minimálabb verzióra hangszereltük át a dal." –
mesélte a duó a friss, Amahlaval közös kiadványokról.
A Belau friss lemezét október 12-én mutatja be az A38 Hajón, a CAFe Budapest keretein belül, számos extrával,
vendégekkel, egyedi látvánnyal. Az európai turnéjának elmaradó állomásait a lehetőségekhez mérten
folyamatosan pótolja.
forrás: belaumusic