Meghallgattam. Igazi Gyémánt lett az Animal Cannibals dupla albuma

Az Animal Cannibals formációt senkinek nem kell bemutatnom, hiszen ők a hazai hiphop első számú duója.
Ricsipí és Qka Mc 30 éve ontja magából a slágereket, a tartalmasabbnál tartalmasabb dalokat, ha tehát  valaki(k)nek járt már a Gyémánt lemez, akkor az ők. Ezt a címet kapta ugyanis decemberben megjelent exkluzív CD válogatásuk, amely keretein belül 2 albumon 38 (korongonként 19) dalt kapunk, avagy összesen két és fél órán hallgathatunk minőségi hiphop-ot.

A természet hangjai jelennek meg az első korong fergeteges, felrázós Dzsungel Introjában. A szuper hangulatért felelős kannibál páros a két perces felvezető után alaposan beindul, hiszen az első dalt az eredetileg 1995-ben megjelent Ülünk a vonaton jelenti, amivel legalább képzeletben kirúghattam a hámból. Ezt követően érkezik a józsefvárosi utcaképet lefestő Yozsefváros, amit két éve még Kate McKinnon is előadott Jimmy Fallon műsorában. Ha a harmadik számig nagy nehezen kibírtam lábjáratás, bólogatás nélkül, akkor az egyáltalán nem bonyolult (#irónia) nőket kitárgyaló 1x1-nél már elszakadt a cérna. Kedvem támadt egy jóféle bulihoz, kár hogy ez továbbra is csak gondolat szintjén maradhatott meg. 

Ha már partihangulat, negyedik nótaként érkezett a mulatozással teli estét követő, lassan induló reggelek hangulatát idéző Vasárnap reggel, ötödikként pedig az igazi házi bulik légkörét elhozó Ezittaz, ahol aztán minden megtörténik, ami máshol talán nem. Táncra késztető talpalávalók színes kavalkádját kaptam meg az alkotóktól, hiszen az ismerkedéssel, a poénokkal, a hajnalig tartó szórakozással, a piálással foglalkozik még a Sub Bass Monster-rel közös É.J, a Tessék vigyázni Dj Pozsi közreműködésével, a Somló Tamással és Gergely Évával jegyzett Péntek, a Csirió, a többek között Ecküvel, Artoscsabával, Copy Connal, Háborgató Maszkurával közös Faház meg sátor, a Fesztivááál, valamint a mostani koncertmentes időszakban picit fájó, keserédes Vissza.


Hogy a srácok bármilyen témával tudnak valamit kezdeni, ráadásul szellemesen, azt a négy perces Kérek egy puszikát is igazolja, amiben voltaképpen a lehető minden formában, minden irányból felvázolják a köszönés eme formáját. A rímmesterek tematikai széles skáláját támasztja alá továbbá a pályaválasztás problémáit körülíró Helló, meló!, a számomra újdonságot jelentő Káromkodós dal, amelyben arra lehet tanúbizonyságunk, hogy trágár szavak nélkül, intelligensen is értésére tudjuk adni a másiknak, hogy szeretnénk, ha elmenne tőlünk messzire. Mondjuk a búsba... De a túlcsöpögős, ezrével születő, ugyanazokból a szavakból, dallamokból összeálló szerelmes nótákról szóló, Siska Finuccsival közös Ez nekem fáj, az első gasztro-pop szerzeményüket jelentő Grillezz!, az immáron több mint 25 éves, tavaly TRIEK jóvoltából remixet kapó Takarítónő is emeli a tartalmas zenehallgatás élményét.

Hogy mindenkinek legyen helye a színpadon, főleg a hiphop szcénában, azért a kannibálok rengeteget tettek. Az első album nyolcadik dalaként, kilenc percben érkezik az első komolyabb közreműködés (Mindenki) még 1998-ból olyan előadókkal, mint Sub Bass Monster, az NKS, Dopeman, Az Árral szemben, Abszurd, Cristyle, Firma, Hasznos Holmik, vagy éppen Mary Joint. A másik nagyobb, MC-ket felsorakoztató nóta 10 évvel később (2008) jelent meg, Tarolnak az emszík címmel, amelyben olyan előadók bizonyítanak, mint Dannona, SativuS, Slow Village, a Mulató Aztékok, a BSW, a Streetroyal, Young G, vagy éppen Eastline Unity. Ricsipíék a rap szeretetét több nótában is felvázolják, többek között az első korongot záró Rap diszkó-ban. 

Fergeteges humort kaptam olyan nótákban, mint az erdei szex kereséséről szóló A nyár sztorija, vagy a sztárok csillogó életét feldolgozó Mint a filmeken. A Máté Péter-díjas páros persze erőt, kitartást, fenékbe billentést, fejlődésre késztetést, mondhatni gyávaság elleni gyógyszert is ad a hallgatónak a Mindent lehet-tel, az Először mindenki béna-val, a Csak ennyi-vel, a Szimpla dolgok-kal, de a Minden változik-kal is.

Isteni finom flow, hatalmas rímek, lélekemelő gondolatok, őrült jó viccek, fülbemászó dallamok, zseniális építkezés. A kannibálok 1989 és 2020 között egymillió hivatalosan kiadott adathordozóra kerültek fel, magnókazetták, bakelitek, VHS-ek, cd-k, dvd-k formájában. Ebből 10 saját kiadás, 15 kislemezüket és 15 albumukat pedig Magyarország legnagyobb kiadója, a Magneoton adta ki. A fekete zene kedvelőjeként pontosan tudom, hogy a srácok munkásságán nem fog az idő vasfoga, ám Deseő Balázs (DSM, Silverhill stúdió) mostani master munkájával új köntöst kaptak a már jól ismert, generációkat összekötő nóták, amelyek igazi felüdülést jelentettek számomra a jelenlegi élőzene, koncert nélküli időszakban. Ez a lemez valóban egy Gyémánt, gratulálok hozzá.

Írásom felkeltette érdeklődésed a dupla lemez iránt?
akkor a srácok maguk viszik ki hozzád az albumot. 
A Gyémánt lemez beszerezhető a boltokban is,
például a MediaMarkt-ban, vagy a MG Records-nál.

szerző: nikiahatos
special thanks: Magneoton

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Best of 2020: A legstílusosabb női előadók

Best of 2020: Ezek a dalok pörögtek a legtöbbet

Újabb fricska 2020-nak. Ezúttal Kovács Dani tálalásában