ONLINE PREMIER: Hosszú idő után magyar szólóval jelentkezik Király Viktor

Mostanság Király Viktort kollaborációiban többször hallhattuk magyarul énekelni, most azonban szólóban is megmutatja mire képes.
Jelentjük, zseniális dal született, ami azonnal rabul ejt.

„A rajongóim, a közönségem felől is felmerült ez a magyar - angol nyelv kérdés. Amikor angolul énekelek, akkor kérik, hogy magyarul is szóljak hozzájuk, nekik szerettem volna kedveskedni ezzel a dallal. Mindig is vágytam arra, hogy úgy írjak meg egy számot, hogy azt magyarul is át tudjam adni a rajongóknak, ez egy ilyen szerzemény lett”- meséli Viktor, majd hozzáteszi, hogy „teljesen más érzés úgy énekelni, hogy a közönség szó szerint velem együtt szólal meg. Angolul is kísérnek, de magyarul ez még szebben hangzik”.

A track nagyon mély jelentéssel bír, Viktor arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy milyen törékenyek is a kapcsolataink, ezért ezekért dolgozni kell. A Szabadesés-hez egy különleges klip is forgott, amiben Viktor komoly autóbalesetet szenved, földöntúli érzések öntik el. Az alkotók maximálisan a dal jelentésére formálták a klipet.

„A dal jelentését szerettem volna átadni, azt, amit én érzek ezzel kapcsolatban. Egy pillanat alatt veszíthetjük el a számunkra legfontosabbakat. Az emberek hajlandók apróságok miatt sutba vágni egy kapcsolatot. Amióta megszületett a kisfiam, azóta többször is eszembe jut, hogy küzdeni kell egymásért, a családért”- emelte ki az énekes.

A klipben Viktor felesége, Anita a női főszereplő, az énekes azt is elárulja, miért.

„A klipforgatás több napig tartott, nem éreztem helyénvalónak, hogy ez ilyen mély tartalommal bíró dal videóklipjében egyedül szerepeljek, de azt sem szerettem volna, ha egy kvázi idegen szimbolizálja a Szabadesés lényegét, így esett a választás a gyönyörű feleségemre. Szerintem igényes módon minden érzelmi oldalamat megmutatja ez a klip és a dal! Nagy Bence csapata csodálatosan megvalósította sajátos képi világgal, Závodi Gábor pedig igazán megfogta, amit el akartam mondani a dalban”.

Zene: Király Viktor
Szöveg: Závodi Gábor
Mix, master: Závodi Gábor & Závodi Marcel

Rendező, Operatőr, Vágó: Nagy Bence
Gyártásvezető: Miskovits Márton
Kaszkadőr főrigger: Újvári László
Kaszkadőr rigger: Somogyvári Ármin

Forrás: Magneoton

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

MTV EMA 2021: Világsztárokkal ünnepelhet Magyarország 2 000 leglelkesebb rajongója

MTV EMA 2021: Azahriah és DJ Joel Corry is fellép az MTV World Stage-en

MTV EMA 2021: Több, mint 500 jegy fogyott a Jegykiosztó első napján