ONLINE PREMIER: Könnyfakasztó rekviemmel tiszteleg édesanyja előtt DR BRS

Az éjszakai élet koronázatlan királya, a slágergyáros Béres Attila rendhagyó dallal érkezik. A több tízmilliós megtekintéseket generáló DR BRS ezúttal saját szerzeménnyel jelentkezett, amit 2014-ben kezdett el, végleges formát azonban idén öltött.


„Ő volt a legjobb barátom, mindent megbeszéltünk a csajozástól kezdve, sikereken át, a kudarcokig. Édesanyám volt a legnagyobb kritikusom és a legnagyobb rajongóm is, aki kegyetlenül őszintén mondta el mindig a véleményét”- mondta a szerző.

Béres Attila 2014-ben veszítette el édesanyját, a dal első sorai akkor születtek. Kiforratlan, de annál érzelmesebb szavak, amelyeket több, mint hat év távlatából újra felelevenített. Az emlékdal különlegessége is ez, hiszen 6 éven keresztül formálódott, tisztult és lobbant, míg elnyerte végső hangzását. „Ez a közel 7 év megtanított arra, hogy félig tele lássam a poharat és ne félig üresen. Ez egy olyan dolog, amit az ember nem tud befolyásolni, elfogadni tudja és együtt élni vele. Örülni, hogy ennyi időt is együtt tölthettünk, valakiknek sajnos ennyi sem jutott. Hálás vagyok, hogy az ő fia lehettem, vagyok és maradok”- emlékezik vissza DR BRS.

A klipben Attila édesanyját is megismerhetjük, hiszen a videóklip képsorait saját felvételekből állították össze, ehhez csatlakozott tavaly született kisfia is, aki már csak fényképről ismerheti a nagymamáját.
„Sajnálom, hogy nem élheti meg a sikereimet, nem láthatja az unokáját. De tudom, hogy odafentről figyel, fogja a kezemet és mindig a jó irányba terel. Mindenkinek ilyen Anyát és barátot kívánok!”- zárta DR BRS. A dalban egy csodálatos zongora is borzolja a kedélyeket. A szívfacsaró alapban az Artisjus-díjas zongorista, Kardos Norbert játszik, aki személyesen is ismerte DR BRS édesanyját.

 A DJ Szövetség tavaly DR BRS-t választotta az év áttörésének, ami nem meglepő, hiszen DR BRS Hol van az a lány című megahitjének berobbanása óta futószalagon szállítja a jobbnál-jobb slágereket, nemrég megjelent, Berkes Olivérrel közösen újragondolt Évszakok című daluk, Kollányi Zsuzsival és Lotfi Begivel árdolgozott Régi nyár című szerzeményük a rádiós repertoár elengedhetetlen része, a Varga Viktorral és Bigával közös Koccintós bulihimnuszt pedig már 15 milliószor pörgették a YouTubeon.


Forrás: Magneoton

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bemutatkozik Orsoia: Ismerd meg Közelebb-ről!

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

A DAL 2021: Kedvenc produkcióim az első két válogató után