Rocktörténet hangosan – elindult a Beatkorszak-podcast
Beatkorszak címmel pop- és rocktörténeti podcastot indított a Volt egyszer egy
beatkorszak csapata. Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség
Megőrzését Támogató Alprogramja támogatásával működő lap szerzői, és vendégeik
hetente jelentkeznek új beszélgetésekkel a Beat Rádió hullámhosszán. A hatvanas,
hetvenes és nyolcvanas évek könnyűzenéjéről szóló adások a blog felületén is
visszahallgathatók.
A Volt egyszer egy beatkorszak öt évvel ezelőtti indulása óta előszeretettel közöl interjúkat ,
hiszen az oldal szerzői számára mindig izgalmas a nagy idők alakítóival, tanúival és
kutatóival idézni fel az elmúlt évtizedek könnyűzenéjének eseményeit. Fontosnak gondolják,
hogy megörökítsék és közvetítsék a szemtanúk emlékeit, ezért is mondtak szívesen igent a
Beat Rádió munkatársainak megkeresésére, akikkel ezentúl egy hetente jelentkező, pop- és
rocktörténeti beszélgetős műsor elkészítésében működnek együtt.
Az adások házigazdáit és vendégeit a zene iránti rajongás köti össze. A műsorban
billentyűsökkel és fúvósokkal, ütősökkel és gitárosokkal, front- és háttéremberekkel,
koncertszervezőkkel és menedzserekkel hangoznak el beszélgetések, de a megfordulnak majd
a stúdióban fotósok és filmesek, újságírók és könyvszerzők, legendák és tanítványok, gyűjtők
és kutatók, klubvezetők és bootleg-mágusok is.
Mindenki, aki a Volt egyszer egy beatkorszak szerzőihez és olvasóihoz hasonlóan a hatvanas,
hetvenes és a nyolcvanas évek könnyűzenéjének bűvkörébe került valamiképp, akit
megindítanak a beatslágerek akkordmenetei, az „őszinte, kőkemény rock” szólói, vagy az
underground-szcéna szövegei, és akiktől megtudhatunk a dalokról – vagy éppen azok
hátteréről – valami fontosat.
A Beatkorszak minden péntek délután hattól hétig új adással jelentkezik a Beat Rádió
hullámhosszán, de a beszélgetések természetesen a blogon is visszahallgathatók.
A podcast műsorvezetői: Bajnai Zsolt, Rozsonits Tamás, Váradi Ferenc és Vass Norbert.
Forrás: Takács Erzsébet