Hosszú idő után könnyed, mégis érett dallal jelentkezik a Mocsok 1 Kölykök!

Az Előttünk a nap tempós, mégis lassít, egyszerre izgatott és nyugodt. A dalszövegben meg-megjelenő biciklis motívumra vetítve, a zene hozza azt a pörgést, amit a kerék alattunk, a szöveg pedig azt az egyre higgadó elmélkedést, ami a fejünkben zajlik suhanás közben. Könnyed, fülbemászó, mégis nagyon érett dallal tértek vissza a srácok.


“A dal alapja hamar kigurult, mikor a stúdióban voltunk, Csekő Ádi (gitár) kezdte el játszani az alapötletet, és még aznap megkapta az első köntösét, azután már csak alakítgattuk. Ahogy feljátszottuk az első demot, a bátyám, Pulius Tibi jutott eszembe, és a közös zenehallgatásaink. Vele szoktuk mondani, ha olyan dalt hallunk, hogy “erre körbebicikliznénk a Földet”. Ez a gondolat ihlette a szöveget, és bár a megjelenést nem szándékosan időzítettük így, a mostani helyzetben még érvényesebb lehet ez az érzés.” - mondja a dalról Pulius Tomi, a zenekar frontembere.

A dalban érezhető kettősséget a klip is visszaadja; a kezdeti sötétség és hűvös fények után fokozatosan világosodik a kép, és egyre melegebb színek oldják a nézőben a feszültséget. 

Tomi a klipről így mesélt:  “Sok ötlet felmerült bennünk az elején, de ezek megvalósítását többnyire ellehetetlenítette volna a jelenlegi vírushelyzet, úgyhogy a koncepciót végül teljesen a rendezőre, Mák Rolandra bíztuk. Nagyon tetszik nekünk a klip hangulata, elégedettek vagyunk a végeredménnyel.”

A Mocsok 1 Kölykök régóta kultikus szereplői a hazai zenei szcénának, hiszen csupa olyan dolgot tudnak egyszerre, ami kevés kortárs együttesnek van meg egy kalap alatt. Legutóbbi nagylemezük, a Társalog minden csillag 2016-ban jelent meg, és olyan dalok szerepeltek rajta, mint a Szakad a kép vagy a Karambol. A zenekarnak azóta két single-je jelent meg; Egyszer című dalukkal 2019-ben, a Szerelemmel pedig 2020-ban hódították meg A Dal színpadát.

forrás: Mertez Management

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ONLINE PREMIER: Életigenlő dallal rukkolt elő Varga Viktor

Ingyenes stream koncerten mutatja be új dalát a Margaret Island

Online versennyel motiválja a táncosokat Király Béla