Artisjus-díj 2020: Ők kapják a zenei elismeréseket idén

Könnyű- és komolyzenei alkotókat díjazott idén is az Artisjus: kilenc zeneszerzőt és szövegírót tüntettek ki. Fábri Péter életműdíjat, Borlai Gergő az év zeneszerzője címet, Major Eszter pedig az év szövegírójának járó díjat kapja a szerzői egyesülettől. A 2020-as év produkciójának a Random Tripet választották. A szerzői egyesület posztumusz junior díjjal tiszteleg az idén elhunyt Siklósi Örs dalszerzői munkája előtt. A komolyzene területéről Soproni József, Horváth Márton Levente és Molnár Viktor kap elismerést. Az év nótaszerzője Éliás Tibor lett.


Az Artisjus 21. alkalommal díjazza a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára. Az elismerés presztízse elsősorban abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. Az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottak személyéről, a könnyűzenei alkotók díjazását külön szakmai bizottság készítette elő. Az elismerések ünnepélyes átadását az év folyamán későbbi időpontra tervezi az Artisjus vezetősége, ha a járványhelyzet engedi.

Fábri Pétert életműdíjjal, Borlai Gergőt az év zeneszerzője címmel, Major Esztert pedig az év szövegírója díjjal tüntetik ki. Az év produkciójának a Random Tripet választották. Posztumusz Junior Artisjus-díjjal ismerik el Siklósi Örsöt, az AWS zenekar a tragikusan fiatalon elhunyt frontemberét. Az év komolyzenei műve kategóriában idén két alkotást is díjaznak: Soproni József 9 dal Czigány György verseire, valamint Horváth Márton Levente Scrollin' című műve érdemelte ki az elismerést. A komolyzenei Junior Artisjus-díjat Molnár Viktor kapja. Az év nótaszerzőjének Éliás Tibort választották.

Idén hét zenei kategóriában díjazzák a szerzőket, valamint átadják a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést.


Könnyűzenei alkotói életműdíj: Fábri Péter
Az Év Könnyűzeneszerzője: Borlai Gergő
Az Év Könnyűzenei Szövegírója: Major Eszter
Az Év Produkciója: Random Trip
Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója: Siklósi Örs (posztumusz-díj)
Az Év Komolyzenei Művei: Soproni József -  9 dal Czigány György verseire, Horváth Márton Levente: Scrollin'
Az Év Junior Komolyzenei Alkotója: Molnár Viktor
Az Év Magyarnótaszerzője: Éliás Tibor


forrás: próbakő

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dallam- és ritmusgazdag volt a BudapestTrance Classics 2.0

Itt a klip: Megható anyaggal rukkolt elő Singh Viki

Ez a legszebb hely, ahol CéAnne eddig járt. I #LEGSZEBB | VIDEÓ!