Itt az új Solére dal és egy ráadás minikoncert

Solére új dallal, és live videó anyaggal jelentkezik. Az énekesnő 2020-ban debütált Köztünk Liliom és A Hold meg én című dalaival, amelyeknek mély szövegei és különleges vizuális világú videói egyből rabul ejtették a közönséget.

Legújabb szerzeménye, a FEL mától elérhető minden digitális szolgáltatónál, emellett Szigeti Zsófi, azaz Solére egy fantasztikus live képi anyaggal is jelentkezik. Ebben elhangzanak a tavalyi dalok, és exkluzív módon egy majd csak ősszel érkező tracket is megmutat a rajongóinak.

“2020-ban megtanultam messziről szeretni. Minden értelemben. Ha nem volt 100 kishalál akkor egy sem, és még mindig nem tudom megérte-e. Ezeket az állapotaimat örökítettem meg a FEL-ben” - nyilatkozta az énekesnő a dalról.

Zsófi első fellépője, és vendége volt a Hangfoglaló Program új könnyűzenei minikoncert-sorozatának a MUZIK-nak, ahol rendkívül profi körülmények között, és szintén profi stábbal valósult meg a live anyag, amely erős lenyomata lett Solére művészi jelenlétének, imidzsének, és dalainak.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dallam- és ritmusgazdag volt a BudapestTrance Classics 2.0

Itt a klip: Megható anyaggal rukkolt elő Singh Viki

Ez a legszebb hely, ahol CéAnne eddig járt. I #LEGSZEBB | VIDEÓ!