Itt a klip: jó ügyért zenél az Ocho Macho

Különleges dallal és mondanivalóval jön a zenekar újdonsága. A Valahogy majd megint újrakezdem fülbemászó dallamához egy igen lélekemelő dalszöveg társul.

„Még a karantén alatt íródott a dal, mikor is Benivel felvettünk pár ötletet. Hangszerelésében Bakonyi Bálint munkája ismét, ami óriási segítség volt, mivel nagyon sehova nem tudtunk mozdulni. Érdekes tapasztalás volt az is, hogy nem gitárral született a dal, hanem zongorával. Teljesen más a hangulata. Dalszövegét tekintve, magamból merítettem, hiszen rendkívül ingerszegény hónapok voltak. Viszont rájöttem, hogy így, magamról még nem is nagyon írtam. Az Ahonnan én jövök után tagadhatatlanul benne vagyok”- meséli Kirchknopf Gergő, a zenekar énekese.

A dal különlegessége, hogy a refrén egy igazán apró, ám annál nagyobb tettekre képes kisfiúról szól. A 4 éves Olivér SMA betegséggel küzd, Gergő pedig szinte az elejétől kezdve követte és támogatta a családot, hiszen úszóoktatóként már pár hónapos kora óta ismeri és segíti Olivért.

„Valamikor hajnali háromkor jött a felismerés, hogy Olivér és családja kezét ebben a nehéz időben sem szeretném elengedni és úgy gondoltam, hogy story helyett legen Ő a középpontban”

Az SMA-s kisfiút nem csak Gergő, hanem az egész zenekar támogatja, együtt koncerteztek az Olivérért Alapítvány javára és kupakot is gyűjtöttek. Az apró hős pedig a klipben is feltűnik, amelyben a zenekar teljes értékű tagjaként minden hangszert kipróbál és még a mikrofont is magához ragadja.

„Óriási szeretetben, családi hangulatban forgattunk és még az sem zavart, hogy szakadt az eső egész nap! Köszönet a családnak, Perenye lakóinak a segítségért!”- teszi hozzá az énekes, aki azt is megosztja, hogy néhány snitt erejéig Olivér és családjának mindennapjaiba is betekinthetünk, láthatjuk harcukat, küzdelmüket, sikereiket és örömüket is. „A klip végén, röviden bemutatjuk az ő hétköznapjait, nagyon beszédes és érthető, hogy mindennapos segítség kell. Viszont az is látszik, mennyi erő, kitartás van benne, így mi is erőt kaphatunk tőle”- hangsúlyozza Gergő.

Szöveg: Kirchknopf Gergő
Zene:Wolford Benjamin, Kirchknopf Gergő, Takács Roland, Gotthárd Mihály, Bakonyi Bálint
Együtt Olivérért Alapítvány
Belföld számlaszám: 11747006-27251814
Külföld számlaszám: HU22 1174 7006 2725 1814 0000 0000 SWIFT: OTPVHUHB

forrás: Magneoton

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dallam- és ritmusgazdag volt a BudapestTrance Classics 2.0

Ez a legszebb hely, ahol CéAnne eddig járt. I #LEGSZEBB | VIDEÓ!

Itt a klip: Megható anyaggal rukkolt elő Singh Viki