EFOTT 2021: Strandot épített a fesztivál a Velencei-tóhoz
A 2021. augusztus 10-15. között Sukoróra érkező fesztivál a Velencei-tó
adta lehetőségeket kihasználva, hiánypótló stranddal gazdagította a
térséget. Az úszáslehetőség mellett különböző vízi sportok szélesítik így
az EFOTT napközbeni programpalettáját, de itt kerül sor az Egyetemi
Bajnokság Aerobic döntőjére is. A rendezvény ideje alatt 32 sportágat
próbálhatnak ki ingyenesen az érdeklődők, és találkozhatnak olimpiai
sportágak képviselőivel is.
Az EFOTT-szervezők által kiépített Sukorói Szabadstrand a fesztivállal egyidőben, augusztus 10-én nyit
meg, és azt a rendezvény látogatói, valamint a helyi lakosok vehetik birtokba.
"A fesztiválozók körében minden évben kérdőíves kutatást végzünk, és az eredmények mindig
rámutatnak a vízközelségre, mint preferenciára. Idén ez nem lett volna adott, hát építettünk egy
strandot, amit a fesztivál ideje alatt üzemeltetünk is, a későbbi sorsa pedig a térség lehetőségeinek
mentén fog eldőlni" – mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.
Az EFOTT-ot „az ország legsportosabb fesztiváljaként” tartják számon, és a szervezők az olimpia
évében igyekeznek még több lehetőséget felsorakoztatni, köztük olyan újdonságokat, amelyekre még
nem volt példa a fesztivál történetében, pl.: dartsfoci, kickbox, petanque, sumo, frizbi vagy
trambulinozás.
Az újonnan nyíló strand lehetőséget biztosít vízi, illetve vízparti sportoknak is, így például
strandröpladázni, vízifocizni, SUP-olni, sárkányhajózni is lehet, az evezős lehetőségek között pedig
idén először a tengeri evezős versenyhajó is kipróbálható lesz.
A sport egyébként idén már a nulladik napon (aug. 10. kedd) beköszönt a fesztivál életébe: a Giro
d’EFOTT elnevezésű program keretein belül a jelentkezők szervezetten tekerhetik körbe a Velencei-
tavat, egészen a fesztivál bejáratáig. A kapunyitást az EFOTT Olimpia követi buborékfoci mérkőzéssel,
rekeszépítéssel, MEFS akadálypályával, street workout kihívással és beerponggal. A további
napokban tartják a strandkézilabda és a strandröplabda, valamint idén először az aerobic MEFOB
döntőket. A rendezvény minden napján Sportfalu áll az érdeklődők rendelkezésére, hogy több
tucatnyi sportágat (köztük olyan olimpiai sporttevékenységeket, mint a vívás, a sportlövészet, a
pingpong vagy a súlyemelés) próbálhassanak ki.
EFOTT, csak szabadon...
forrás: EFOTT Sajtócsapat