Dalpremier a Szerencsejáték Zrt. Szuperkoncertjén

Mindössze néhány napot kell még várni az év legnagyobb ingyenes zenei eseményére, ugyanis szeptember 25-én – egy év kihagyást követően – a Szerencsejáték Zrt. újra megrendezi Szuperkoncertjét ezúttal a Puskás Aréna Szoborparkban. A több szempontból is exkluzív rendezvényen a showelemek és a meglepetéselőadók mellett dalpremier is várja a kilátogató érdeklődőket.

A Szuperkoncert 17:00-kor kezdődik Magyarország egyik legnépszerűbb lemezlovasának fellépésével. Lotfi Begi ez alkalommal nem csak megszokott dj szettjét, hanem egy rendhagyó produkciót is elhoz a színpadra, ugyanis a Szuperkoncerten elsőként énekesekkel és fellépőtársakkal adja elő az ország kedvenc kollaborációit: élőben hallhatja majd a közönség például Kollányi Zsuzsival és DR BRS-sel közös Régi nyár című slágert, vagy Pápai Jocival készült Kicsit őrült dalt is.

Lotfi Begivel Burai Krisztián is színpadra lép, a páros egy rendkívüli premierrel kedveskedik a látogatóknak, hiszen a Szuperkoncerten mutatják be először a nagyközönség előtt Lélegzem című vadonatúj dalukat.

Lotfi Begit és vendégeit a Bagossy Brothers Company követi majd, akik legújabb albumukról hozzák el a közönségkedvenc slágereket. Az estét pedig Majka & Curtis párosa zárja, akik lenyűgöző színpadi elemekkel kiegészített kétórás koncerttel szórakoztatják majd a helyszínre látogatókat.

Egyúttal szeretnénk ismét felhívni a figyelmet arra, hogy a hatályos járványügyi szabályok értelmében a Szuperkoncert csak védettségi igazolvány felmutatásával látogatható, az oltással nem rendelkező kiskorúak kizárólag meghatalmazott nagykorú kíséretében vehetnek részt az eseményen. A dokumentum fizikai formában és applikáción keresztül is bemutatható a helyszínen.

Minden további, a koncerthez kapcsolódó aktuális információról a szuperkoncert.szerencsejatek.hu weboldalán, valamint a nemzeti lottótársaság közösségi oldalain tájékozódhatnak.


forrás: Szerencsejáték Zrt. Kommunikáció

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Itt jártunk: A Honeybeast és a Prove bulijával búcsúztunk el idén a Budapest Parktól

Ilyen lett TKYD Félelem és Életerő könyve

Szívfacsaró, egyben csodálatos volt a Siklósi Örs emlékkoncert