Itt a klip: Jubileumi minialbummal ünnepel a 20 éves Hősök

Megjelent a Hősök jubileumi minialbuma, melyben nem kisebb nevek működtek közre, mint Deego, Siska Finuccsi, Tkyd, Essemm és Sub Bass Monster…


A Hősök 2001-es októberi alapításának évfordulójára készült el a négy új track-et tartalmazó Húszas minialbum. A ’féllemez’ zenéit nem meglepőd módon Mr. JoeKer, azaz Komjáti Ádám jegyzi.

„A szülőhely adta biztonság és a gyermekkori élmények visszatérése a központi téma a Tárt karokban. A videóklipet itthon, azaz Veszprémben forgattuk” – meséli Eckü. „A Szó fel 3. pedig igazi posse track, a sorozat méltó záró része, melyben a csapat régi alaptagja, Brash nyolc év után ismét velünk rappel, de persze ne feledkezzünk meg az olyan nagyszerű barátokról, mint Deego, Siska Finuccsi, Tkyd, Essem és Sub Bass Monster, akik szintén felbukkannak ebben a dalban.” - tette hozzá.


Mellettük a koncerteken látható élő felállás énekesnőjét, Szélinger Annát két trackben is hallhatjuk a minilemezen (Tárt karok, Kifelé). „Ez egy rövid, tömör, de változatos lenyomat, mely egyszerre több világot mutat be koncentráltan… Hősök módra” – teszi hozzá. A negyedik, Maradona című nótában Tkyd, El Cheverito  működik közre.



forrás: goldrecord

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

BULIZZ: Minifesztivállal zárja a nyarat a TEREM

PREMIER: Két energikus dallal rúgja be az őszi szezon ajtaját a Tornóczky All Access

Itt a klip: A paradicsomba repít el Vavra Bence új közreműködése