PREMIER: A lehető legnyíltabban szoktat a gondolathoz bongor, hogy elmúlunk

„A halálról szerettem volna írni, mint az életünkben állandóan jelen lévő realitásról” - kezdi mondandóját új száma kapcsán bongor, aki az utóbbi évek egyik legkülönösebb alkotója a hiphop-zenei közegben. A rapID 2019-es tehetségkutatót elnyerő, színművészként is tevékenykedő rapper hasonlóan erős, olykor zavarba ejtően etűdszerű videóklippel húzza alá az új track szövegét, amely többletjelentéseivel önálló filmként is megállná a helyét. Az Új vég felvétele pedig „még csak a kezdet”, ugyanis bongor a megjelenés napján élőben is előadja a dalt Budapest egyik legnagyobb belvárosi klubjában.

Aki szemmel kísérte polgári nevén Berta Csongor eddigi munkásságát, annak nem meglepő, hogy épp egy újabb tabutémával igyekszik görbe tükröt tartani a publikum elé. Bongor korábbi számainál (mint a Jackpot, a Fogócska vagy épp a Paralel esetén) megmutatta, hogy frappáns képviselője az igazságtalanságok vagy épp társadalmi, politikai asszimetriák ellen fellépőknek. Az előadóművész szerint az Új vég célja nem a megbotránkoztatás, inkább a kíméletlen szembesítés:

„Kosztolányinak van egy esszéje, „Egy és más az írásról” címmel, amiben szerinte minden alkotónak úgy kellene írni, mintha valaki a torkukhoz szorítaná a kést. Vagyis, mintha csak néhány pillanatuk lenne a haláluk előtt, hogy elmondják mindazt, amit fontosnak tartanak. Én is ehhez próbálom tartani magam, úgy érzem, egyszerűen nincs időm a levegőbe beszélni” – összegzi bongor, hozzátéve, hogy jelenlegi dalának üzenete valamivel explicitebb korábbi számaihoz képest. Elmondása szerint az olyan, egyébként természetes, állandóan meglévő jelenséget, mint az elmúlás is képesek vagyunk a szőnyeg alá söpörni annak ellenére, hogy paradox módon ugyan, de létezik:

„Szerintem érdemes tudatosan szoktatni magunkat az elmúlás gondolatához, mert a halál árnyékában sok minden nyer értelmet, ugyanakkor más dolgok értelmetlenné válnak. Az, hogy bármelyik pillanatban minden álmod és vágyad semmivé válhat, számomra értelmetlenné teszi például a gyűlöletet” – fejtette ki a téma hátterét az előadó.


Irodalmi utalások és egy híres rapper parafrázisa is hangsúlyt kapott
Bongor egyébként azt is elárulta, hogy mind a szövegben, mind pedig a videóklipben olyan szemlélet kapott szerepet, amit ő személy szerint nem vall, de érdekesnek találta kiaknázni ezt a koncepciót:

„A szöveg eléggé antinatalista, azaz “születésellenes” szemléletű, miszerint minden új élet szükségszerűen kínokat hoz a megszülető egyén számára, ez pedig növeli az egyetemes szenvedést a világban. Ezért tartózkodni kell a nemzéstől. A klipben ez a szemlélet keretes szerkezetet kapott: az elején és a végén is azt látjuk, hogy próbálom belefojtani magam a vízbe, de legvégül “valaki” mégis kihúz” – mondta el a rapper, aki olyan költők műveiből merített mint Sziveri János, Terék Anna, sőt még egy amerikai rapper és dalszerző is megihlette, hiszen egy Token-parafrázis is felfedezhető a szövegben.

A kisfilm pedig K. Kovács Ákos rendezői munkáját dicséri; a klipről bongor azt is elárulta, hogy azonnal adta magát, hogy fekete-fehérben jelenítsék meg, olykor kiszínezett részekkel „folyamatos egyensúlyozás érzését keltve a halál küszöbén.”

Pénteki, azaz október 15-ei koncertjén az Új vég is elhangzik az Instantban, és a koncertre különleges vizuál is készült, amiben fellelhető lesz az új klip is.



forrás: Fehér Emma

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

MTV EMA 2021: Világsztárokkal ünnepelhet Magyarország 2 000 leglelkesebb rajongója

MTV EMA 2021: Azahriah és DJ Joel Corry is fellép az MTV World Stage-en

MTV EMA 2021: Több, mint 500 jegy fogyott a Jegykiosztó első napján