BULIZZ: Jéghideg haláldiszkó a Super Besse-től

Post-punk zenekarként kezdték 2015-ben, tavaly pedig megújult, elektronikus hangzással és Un Réve című lemezükkel tért vissza a fehérorosz Super Besse. Erőteljes, sötét zenéjük a kritikusok szerint a Joy Divisiont idézi meg, melankolikus mégis eufórikus hangzásukkal rántják magukhoz a hallgatókat. A zenekar november 27-én játszik a Dürer Kertben.

A Super Besse death disco-ja jéghideg, csalódottságtól és dühtől átitatott és pont ez a nyugtalanság és harag hajtja a dalokat. Leláncol, majd felszabadít. A fehérorosz csapat korábban a Budapest Showcase Hub-on már járt nálunk 2018-ban, azóta pedig némi fordulatot vett korábbi hangzásuk, előtérbe kerültek az elektronikus megoldások, a dühös dobgép és basszus vezérelte ütemek. A zenekar már bejárta zenéjével Európát, Oroszországot és Kínát, a sajtó mindenhol dicsérte hideg dallamaikat, Holod című számuk pedig a Hotel Mumbai című filmben is felcsendül.

A Super Besse tavaly jelentette meg új, Un Rêve című nagylemezét. Az albumot Berlinben és Minskben rögzítették – talán pont Berlinből ered a techno hatás is új számaikban -, és a rigai I Love You Records gondozásában jelent meg. Ezt mutatják be végre most nálunk is, november 27-én, a Dürer Kertben.


forrás: Nagy Kátya

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

MTV EMA 2021: Világsztárokkal ünnepelhet Magyarország 2 000 leglelkesebb rajongója

MTV EMA 2021: Azahriah és DJ Joel Corry is fellép az MTV World Stage-en

MTV EMA 2021: Több, mint 500 jegy fogyott a Jegykiosztó első napján