Érkezik egy új kezdeményezés, a Vibe Changers

Új klubestet és tehetségkutatót hív életre Budapest két legismertebb improvizációs csapata. A Random Trip és a Seven Seconds In the Future az elmúlt években külön-külön is hétről hétre, klubról klubra, fesztiválról fesztiválra csábította a zene azon szerelmeseit, akik a zene születésének pillanatát katarzisként élik meg. Csodás hír a rajongóknak, hogy a Vibe Changers névre keresztelt klubest esetében is a rögtönzés áll a fókuszban, azonban míg az este első felében a házigazdák örömzenélnek meghívott vendégükkel, addig az est második felében a jövő szólistái (énekesek, mc-k, fúvósok) ‘open mic’ jelleggel csatlakozhatnak a klub alapítóihoz, ahol egy néhány fordulós zenei társasjáték keretein belül derül ki a zsűri, avagy a közönség és a zenekar jóvoltából, hogy az este folyamán ki bírt a legerősebb ‘vibe’-bal, avagy kinek a zeneisége, jelenléte volt a legenergikusabb és az adott zenéhez leginkább passzoló az este folyamán.


“Nem a virtuozitáson van a hangsúly, hanem azon a láthatatlan rezgésen, amely sokszor kedvenc előadóinkból is árad és ami miatt nekünk is nehéz megmagyaráznunk, hogy mitől vagyunk libabőrösek, mitől perdülünk táncra, miért potyognak a könnyeink, vagy csak mitől van jobb kedvünk” - nyilatkozta Delov Jávor, a Random Trip alapítója, aki maga is hasonló élményeket élt át elmondása szerint a közös zenélések során Nagy Kristóffal, avagy a Seven Seconds In the Future alappillérével. Nagy Kristóf szerint a többfordulós zenei estnek lesz egy - a produkciónak helyszínt biztosító - Turbinával közös díja az est végén a győztes számára, de a hosszú távú cél, hogy a havonta jelentkező zenei társasjáték során az estek bajnokai visszatérjenek és végül abszolút győztesként, avagy a zsűri rajongását elnyerve fődíj gyanánt, a legenergikusabb énekes, rapper és hangszeres szólista a Random Trip 2022-es egyik nagykoncertjén mutathatja meg magát!

Ez a program, szól mindenkinek, aki imád a zene születésének pillanatában ott lenni, de aki még ennél is bátrabb és szeretné aktívan alakítani a zenét a színpadon, annak ott a helye február 17-én a Turbina Kulturális Központban!

forrás: Pozsogár Tünde

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

BULIZZ: Minifesztivállal zárja a nyarat a TEREM

PREMIER: Két energikus dallal rúgja be az őszi szezon ajtaját a Tornóczky All Access

Itt a klip: A paradicsomba repít el Vavra Bence új közreműködése