Kincskera: A Jónás Vera Experiment és a Soharóza rendhagyó Kincskereső kisködmön átdolgozással jelentkezett

Kincskera címen kislemezzel egészült ki A nyolcas sáv, a Soharóza és a Jónás Vera Experiment közös meselemeze. Az album Tibi, egy hatodikos fiú hétköznapjain futott végig, a most megjelent három szám pedig a Kincskereső kisködmönnek – sokak traumatikus gyerekkori olvasmányélményének - rendhagyó átdolgozása. Természetesen Tibinek most is segítségére van két képzeletbeli bölény barátja, Olga és MC Senki.

Tibi éli a hatodikosok hétköznapi életét. Iskolába jár, aztán úszóedzésre, amit nem szeret, mert sötétben kell úsznia, meg délutánonként figyeli a menő fiatalokat, akik a ping-pong asztaloknál szotyiznak. Három barátja van, ebből ketten bölények, és csak a fejében léteznek, viszont mindketten remekül rappelnek. A nyolcas sávról már ismerősen csengő alaphelyzetből most a bölények rap tudása kerül fókuszba a Kincskera keretében, hogy egy nehéz kötelező olvasmányon segítsék át a főhős Tibit.

„A Kincskera egy Móra Ferenc cover trilógia, ami az alkotók (egy részének) közös edukációs traumájának feldolgozására tesz kísérletet. A nyolcas sáv megalkotásának folyamata közben merült fel, kiben milyen irodalmi sebeket ejtett a Kincskereső kisködmön kötelező jellegű elolvasása, majd kikérdezése egy túl korai életkorban, ez hogy nyomta rá a bélyegét a későbbi irodalomórák kötelező olvasmányaira, vagy az elszenvedők irodalomfogyasztására általában. Tibink szerencséje, hogy két legjobb bölénybarátja, Olga és MC Senki lazábbra veszi és utcanyelven közli Móra mondandóját. Így talán egy árnyalattal könnyebben bemegy az üzenet hősünk fejébe, de persze elrappelni sem uccsó móka…” - mesélte a kislemezről Bogdán Tamás, szövegíró.

A Kincskera is A nyolcas sáv dalaival egy időben készült. A meselemez ötlete a karantén alatt született. A Soharóza és a Jónás Vera Experiment tagjai saját gyerekkori élményeikből építették fel a lemezt, felidézve képzelt barátokat, iskolai csúfolódásokat, testvérekkel való veszekedéseket, azt, hogy milyen tévésorozatok és zenék mentek akkoriban, ki, mitől félt gyerekként és azt, hogy miket gyűjtött. És így merült fel a Kincskereső kisködmön is, amelyet végül három számban dolgoztak fel.

A mai nap nem csak a lemezt kiegészítő Kincskera megjelenésnek örülhetünk, hanem annak is, hogy A nyolcas sáv már nem csak a streaming oldalakon, hanem a Youtube-on is meghallgatható teljes egészében. A kislemez a Launching Gagarin Records & Management gondozásában jelenik meg.


forrás: Nagy Kátya

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Itt a klip: Rendhagyó módon rögzítette újdonságát Temesi Berci

Itt a klip: Saját haláláról szól Dzsúdló új dala

BULIZZ: Hazánkba érkezik a Normandie