Sallangmentes, mély volt a FOCUS lemezbemutatója

Nemrégiben FOCUS címmel jelentette meg új lemezét a többszörösen díjnyertes szaxofonos, Zolbert. Hazánk smooth jazz nagykövete ezt az anyagot mutatta be tegnap az Átrium színpadán, ahol persze nem csak a FOCUS szerzeményei csendültek fel, hanem az elmúlt évtizedből is kaptunk darabokat smooth jazz, funk, soul hangulatban. 

Zolbert jó érzékkel választott maga mellé társakat, hiszen zongorán Antal Gábor, gitáron Udvarhelyi Gábor, basszusgitáron Gudics Martin, dobon pedig Nagy Zsolt kísérte. A FOCUS már az első pillanattól kezdve iszonyatosan magával ragadó, hiszen minden sallangot nélkülöz. Tiszta, mély, változatos, fantáziadús, szenvedélyes, pozitív hangulatú, nagyon aktuális. Egy ideje észrevettem magamon, hogy az instrumentális zene az, amely a leginkább ki tud kapcsolni, el tud repíteni, így ez az este ismét egy remek kaland volt, ami hatalmas erőt, inspirációt adott számomra. 

Megható volt érezni, hogy a zenész mennyire intim kapcsolatot ápol hangszerével, talán ennek a kapcsolódásnak is köszönhető, hogy minden hang tökéletesen szólt. Az összekötő szövegekben Zolbert elárulta, hogy melyik dalt milyen élethelyzet, érzés ihlette, a témái között volt például kislánya megszületése, a pandémia, USA-béli utazásai, de Budapest csodálata is.

A koncert után VIP After Partyt adott az este főhőse, ahol a Törley Pincészet jóvoltából mindenki Zolbert vendége volt egy pohár pezsgőre, valamint arra is lehetőség volt, hogy a közönség dedikálva szerezze be a korongot, beszélgessen a zenészekkel.

szerző: nikiahatos

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

BULIZZ: Minifesztivállal zárja a nyarat a TEREM

PREMIER: Két energikus dallal rúgja be az őszi szezon ajtaját a Tornóczky All Access

Itt a klip: A paradicsomba repít el Vavra Bence új közreműködése