A „Bánat utca” születésének 15. évfordulóját így ünnepelte Lotfi Begi és a Zsaya

2007-ben készült el a Holdviola hatalmas népszerűségnek örvendő dala, a Bánat utca, amit most az átdolgozások verhetetlen lemezlovasa, Lotfi Begi és a Holdviola szellemiségét folytató Zsaya együttes gondolt újra.

A Fonogram-díjas DJ/producer Lotfi Begi az utóbbi időkben csak úgy ontja magából az újabbnál újabb, slágervárományos trackeket. Múlt héten jelentkezett Dér Henivel közös euforikus számával, a Freed From Desire-rel, ami jelenleg a YouTube felkapott top szerzeményei között szerepel.

Borítékolható a siker a most debütáló Bánat utca legújabb verziójánál is, amit az előadó nem mással, mint a Zsaya formációval közösen álmodott újra – akiknek tagjait már jól ismerhetünk a tavaly búcsúzó szintén Fonogram-díjas Holdviolából:
„Nagyon szép emlékek fűződnek a „Bánat utcához”, annak idején, a 2010-es években még a Compact Disco tagjaként készítettünk egy remixet a felvételből a Holdviola felkérésére, ez volt mondhatni az első nagy sikere a zenekarunknak, és nekem is. Most már ugyan én is külön utakon járok és a Holdviola egykori tagjai is más felállásban vannak, de így is egymásra találtunk” – emlékszik vissza Begi.

Az újdonság különlegessége, hogy egy olyan hangkópiát is tartalmaz, amit korábban nem hallhatott a közönség, mégis szorosan kapcsolódik az ikonikus kiadványhoz:

„Az eredeti verzió úgy született meg, hogy egy iskolai gyerekkórus koncertjén ültem és rögzítettem a szereplést. Ez a hangfelvétel eddig csak inspirációként szolgált, de most be is építettük a jelenlegi változatba és azt gondolom, nagyon érdekes atmoszférát ad neki” – osztotta meg Farkas Péter, a Holdviola egykori alapítója, és a Zsaya jelenlegi alkotója.

A nagyszerű újragondolást egy metaforikus klip kíséretében élvezhetjük, aminek forgatásakor egy kis rögtönzés kellett:

„A videóklipben a fényt és sötétséget szerettük volna kiemelni, a komorabb jelenetek egy kőbányai alagútrendszerben forogtak. A szinopszis mindenkinek nagyon tetszett, viszont a Zsaya énekesnője, Sári a szűk, zárt tereket nehezen viseli, így ő lett a story elbeszélője, a főszereplője pedig, félig-meddig „családi vállalkozásként” a feleségem, Réka” – mesélte Begi. Lotfi-Schadi Rékától egyébként cseppet sem áll távol a szakma, hiszen divatmárka tulajdonosként és dizájnerként profi módon alakított a kamerák előtt.


forrás: Magneoton

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Itt a dal: Amíg körbeturnézza a világot, megtalálta az igazi irányt Sidd DeVille

Itt a klip: Brutális lett a Down for Whatever és Pásztor Anna kollaborációja

Itt a klip: Zsüd a Gorillaz producerével dolgozott az új dalán