Itt a klip: Gerendás Danival remekel a Bartolini hazai képviselője

Lendületesen folytatja a nyarat Temesi Berci. Itt érkezik a basszusgitáros Time is not a magazine ötödik nagylemezének kilencedik klipje, ami egy attraktív, energikus, merész dalt hordoz magában Straight Ahead címmel.


Gerendás Dani az a fiatal, akinek tehetsége már nagyon korán megmutatkozott, hiszen már 7 évesen édesapja zenekarában játszott. Dani nem csak dobosként, hangszeresként kiemelkedő, hanem producerként is maradandót alkot. „Többször volt már szerencsém Danival dolgozni, egyik kedvenc közös munkánkat számomra a harmadik nagylemezemen hallható Cooperation című dalunk jelenti. Ahogy az édesapját, őt is nagyon tisztelem, hiszen a zeneszerzés mellett rengeteg energiát öl a szakmai összetartásába is. Hétfőnként “Pro Jam Allstars” néven rendezvényt szervez, ahol az örömzenélés, a jammelés kap hangsúlyt, teret.” – kezdte Berci a közreműködők kapcsán, aki nemrégiben elsőként az országból egy amerikai nagy márka, a Bartolini képviselője lett.

Berci az egyik legkiemelkedőbb hazai gitárossal, Tornóczky Ferivel karöltve nemrégiben új zenekart alapított Tornóczky All Access néven, amellyel idén debütálnak, olyan vendégek közreműködésével, mint Tátrai Tibor, Deák Bill Gyula, László Attila. „Feri ebben a számban - mint ahogy a lemezem több dalában is - kiemelkedő gitár játékával hozzátett a hangszereléshez.”

Ahogy Feri, úgy a Sax-O-Funk néven is alkotó Csányi István is elmaradhatatlan hangszerese, zenésze Berci lemezeinek. „Pisti az a talentum, multi instrumentalista, aki bármihez nyúl, minőségi muzsikává varázsolja. Szerencsés vagyok, hogy ő volt az első olyan muzsikus, akivel az élet összesodort a 2000-es évek elején. Session zenészként kerültem Hevesi Tamás zenekarában, mesteremet, Studniczky Lacit helyettesítettem. Első ízben állhattam színpadon Pistivel ebben a felállásban Pécsen több ezer ember előtt. Sosem felejtem, pedig azóta sok víz lefolyt a Dunán.” – árulta még el a Fonogram-díjas Berci. A szaxofon hangszer kedvelőinek egyenesen kötelező meghallgatni ezt a dalt.


A dalt, akárcsak a Time is not a magazine album minden szerzeményét Bubenyák Zoli zongorázta, hangszerelte, mixelte, maszterelte. A szerzemény augusztus hatodikán élőben is felcsendül, mégpedig a Paloznaki Jazz Piknik Fábián Juli színpadán, ahová Berci saját zenekarával érkezik, továbbá olyan vendégek emelik a műsor fényét, mint Hajdu Klári, Vavra Bence, Nagy Ricsi.

A Time is not a magazine albummal Berci elsősorban a kevés reflektort kapó dobosok előtt tiszteleg, amelyen közel 50 közreműködő munkássága hallható. A lemez minden online streaming zenei szolgáltatáson elérhető, kézzelfogható CD formátumban pedig a musicfashion.hu shopjában szerezhető be.

A basszusgitárosnak hosszú évek óta célja, hogy segítse a jövő zenészeit. YouTube csatornáján új sorozatot indított el, ahol hangszedő és elektronika teszteket mutat be jó minőségű hang és videó segítségével. A felvételek 2 hetente kerülnek fel a platformra.
„A ‘90-es évek óta használom az amerikai Bartolini cég hangszedőit, elektronikáit. Mindig is ez volt az a márka, amit preferáltam a hangszereimben. A jelenleg tulajdonomban lévő hangszerekhez 90%-ban különböző típusú Bartolini hangszedők és elektronikákat használok. Szeretem az érthető, modern, jól artikulált, és kezelhető basszusgitár hangot. Ezért is szerettem meg ezeket a termékeket. Tavaly előtt került először sor arra, hogy ismeretségi körön belül kérték tőlem az információkat a munkásságomról és az általam használt pickupokról. Elküldtem. Ennek folyamán került sor arra, hogy idén májusban kötöttünk szerződést, és első, és egyedüli magyar basszusgitárosként képviselhetem a Bartolini céget olyan világhírű nevek mellett, mint: Adam Nitti (Kenny Loggins, the Dave Weckl Band, Scott Henderson, Mike Stern) Andrew Gouche (Destiny’s Child, Joe Cocker, Prince, Whitney Houston, Julio Iglesias, Michael Jackson, Chaka Khan) Gerald Veasley (The Zawinul Syndicate, George Duke, Marcus Miller, Pat Metheny, Gerald Albright) és még sokan mások.”


szerző: nikiahatos

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ismét hatalmasat alkotott a Lévi Story-val Király Béla

PREMIER: Rögtön két dallal debütál a Tornóczky All Access!

Itt a klip: Jön Lábas Viki, Járai Márk és Felcser Máté első közös filmzenéje