2022 - Ezeket pörgettem legtöbbször júliusban

Sokak örömére a hónap során immáron nem csak a koncert-, de a fesztiválszezon is ezerrel dübörög. Az előadók legjava azonban nyáron sem hanyagolja az alkotást, remek friss anyagokkal, újragondolásokkal rukkolnak elő. Eljött július utolsó napja, hozom is rövidke összeállításomat az én kedvenc számaimmal.

TORNOCZKY ALL ACCESS - TOBACCO ROAD

Új, sallangmentes formációt alapított a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóhelyettese, Tornóczky Ferenc. A gitáros munkásságát napokig lehetne sorolni, a zeneszerető közönség olyan formációkból ismerheti őt többek között mint a P. Mobil, a Hobo és bandája, a Póka Egon Experience, vagy éppen a Garami Funky Staff. Feri egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy szeretne egy új, dinamikus, autentikus zenekart alapítani. Ebben sietett segítségére Temesi Berci, akivel a 2000-es évek eleje óta számtalan alkalommal dolgoztak már együtt, sőt, közösen bejárták az országot a “Rendhagyó Énekóra” zeneoktatási reform programjukkal, amely során több tízezer diákot segítettek hozzá a könnyűzene hangszeres megismeréséhez. A megszólalás során dobosként Zombori Atus, énekesként pedig az összekeverhetetlen hangú Nagy Ricsi teszi hozzá a szükséges pluszt a Tornóczky All Access produkcióhoz. A rock-blues csapat fél éven át próbált, összerakták koncert műsorukat, sőt, rögzítettek egy stúdió session-t is olyan szuper előadókkal, mint Deák Bill Gyula, Tátrai Tibor, vagy éppen László Attila. Feriék 11 videót forgattak le, ennek érkezezett meg az első 2 lendületes darabja. A Tátrai Tibuszal közös Tobacco Road számomra egyszerűen megunhatatlan. 


ANNA AND THE BARBIES - SIVATAG

Erős ’80-as évek-hangulat uralja Pásztor Annáék újdonságát, amelyben túltolt zenei teatralitás és a fojtott feszültség üti fel a fejét. A szöveg pedig tele van nagyon is jogos ráolvasásokkal, számonkérésekkel, felelősségre vonásokkal. Felébredni, elgondolkodni, változtatni, fejlődni ér!


TEMESI BERCI - STRAIGHT AHEAD

Temesi Berci Time is not a magazine ötödik nagylemezének kilencedik klipjét publikálta a hónap során, ami egy attraktív, energikus, merész dalt hordoz magában Straight Ahead címmel. A szerzeményben őrületeset robbant dobon Gerendás Dani, gitáron Tornóczky Feri, szaxofonon Csányi István. A dalt, akárcsak a Time is not a magazine album minden szerzeményét Bubenyák Zoli zongorázta, hangszerelte, mixelte, maszterelte.


QUIXOTIC - TOP GUN ANTHEM

A ‘80-as évek hangzását és esztétikáját hazánkban újra reflektorfénybe helyező Stanger Synths bulisorozat házigazdája, a retrowave producer/dj, Quixotic is új dallal jelentkezett. A tavalyi zseniális kisfilm klipje után, újabb klasszikust idéz meg a produkció és Tom Cruise után szabadon, DeLorean és KITT helyett most igazi vadászgépekkel repít minket a 80-as évekbe a Top Gun főcímdalával.


szerző: nikiahatos

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ismét hatalmasat alkotott a Lévi Story-val Király Béla

PREMIER: Rögtön két dallal debütál a Tornóczky All Access!

Itt a klip: Jön Lábas Viki, Járai Márk és Felcser Máté első közös filmzenéje